Iskolánk névadójáról

Ebben az évben (2010), a magyar nyelvű oktatás megalakulásának 20. évfordulóján Kemény János íróra, az erdélyi magyar irodalom mindenkori legnagyobb mecénására emlékezünk. 17 évvel ezelőtt, pontosabban 1993. október 6-án a maroshévízi Kemény János Alapítvány elsőként ünnepelte névadó keresztelőjét. Ezt követte 1993. október 23-án a Kemény János Általános Iskola ünnepi névadó keresztelője. 2003-ban a fölépült maroshévízi magyar oktatást biztosító új iskola hivatalos neve ugyancsak Kemény Jánosra emlékeztet: „Kemény János Elméleti Líceum.”

Valószínű sokakban felmerült az a kérdés, hogy ki is volt Kemény János, és miért ő lett iskolánk névadója. A következőkben bepillantást nyerünk Kemény János életébe.

Kemény János 1903-ban született Pittsburgban az Amerikai Egyesült Államok Pennsylvania államában. Édesapja Kemény István, édesanyja pedig, a szépséges színésznő, Ida Mitchel volt. Édesapja halála után, az egyedül maradt édesanyja nem tudta biztosítani gyermekei megélhetését, ezért 1904 decemberében Erdélybe emigrál férje európai rokonaihoz. Így kerülnek Kemény János atyai nagyapjához, Kemény Ödönhöz Alsójárára. Alsójárán tizenhárom éven át tartózkodtak. Ezek az évek nyomot hagytak Kemény János szívében, mivel kisgyermekkorának legszebb élményeit itt élte át. Tízévesen Kemény János a Kolozsvári Református Kollégiumba került. Érettségi után, 1921 őszén beiratkozott a bécsi Hochschule für Bodenkultur egyetem erdőmérnöki fakultására. Aztán Kálmán bácsi a vécsi várúr, felesége, Pólika néni akaratának megfelelően, Kemény Jánost jelölte ki a vár és a vagyon örökösévé. Így Kemény János, a vele azonos nevű erdélyi fejedelemtől nemzedékről nemzedékre öröklődött marosvécsi várkastély és erdőbirtok várományosa lett. Az ifjú várúr 1923-ban Marosvécsre kerül. Ezzel életének egy új fejezete kezdődik.

Az öröklés után Kemény János elhatározta, hogy vagyonát a kultúra és a művelődés céljaira fordítsa. Ennek jegyében került sor 1926. július 16-18. között Marosvécsen az erdélyi írókat tömörítő első Erdélyi Helikon találkozóra (a romániai magyar írók és költők szabad íróközössége). Ezután közel két évtizeden át, 1944-ig minden nyáron megszervezésre került az egyre bővülő írói találkozó. Minden év találkozója hozott valami újat: könyvkiadást, lapalapítást, népkönyvtárakat, felolvasóestéket, szabadegyetemeket, irodalmi estéket a román és szász írókkal karöltve. Már az első évben alapítványt hoznak létre, valamint egy ágyalapítványt is megalkotnak a marosvásárhelyi Czakó-klinikán, amely az írók, művészek gyógykezelését szolgálta; emlékműveket állítanak fel a két Bolyainak; emléktáblát helyeztek el Marosvásárhelyen a Petelei István szülőházon (melyet Kemény János leplezett le 1928 szept. 13-án). A művészetek mellett, a legkülönbözőbb célokra is hajlandó volt nagy pénzösszegeket áldozni, amennyiben úgy ítélte meg, hogy az, az emberiség előrehaladását, és az emberi jólét javítását segíti elő. Ilyenek voltak az iskolák építése, könyvtárak létrehozása. 1928-tól irodalomszervezői szerepet töltött be a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság élén, mint elnök, később, pedig mint az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke.

Kemény János legnagyobb szenvedélye a színház volt. A bécsi diákévei során, amikor csak lehetett, operákat, színdarabokat, koncerteket nézett és hallgatott a kakasülőkről. Később az ő kezdeményezésére az Erdélyi Helikon első találkozóján a résztvevők elhatározták, hogy a kisebbségi élet összes erőit összefogják az erdélyi magyar színjátszás támogatására. Támogatói nagylelkűsége, műveltsége és e területen szerzett hibátlan ízlése segítette át a harmincas években a kolozsvári társulatot nem egy pénzügyi és művészi nehézségen. A ’30-as évek elején a Janovics Jenő igazgatása alatt álló Kolozsvári Magyar Színház olyan gazdasági válságba sodródott, hogy a több millió lejt kitevő készpénz és váltó adósságait nem tudta fizetni. A vezetőség a bezárás elkerülésének érdekében végső elkeseredésében báró Kemény János segítségét kérte, aki nagylelkűen támogatta őket. Ismert volt Kemény János színház elkötelezettsége és szeretete. 1931-ben a Kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. elnök igazgatója lett. Itt tíz éven át hűségesen, fizetés nélkül szolgált. Fizetéséről önkéntesen, a színház javára lemondott. 1941-1944 között főigazgatóként irányította a Kolozsvári Nemzeti Színház próza és operatársulatát. 1945-52 között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapítója és dramaturgja, míg az osztályharcos kíméletlenség és méltánytalanság arra nem kényszerítette, hogy mészégető munkásként keresse kenyerét a marosvásárhelyi kisállomás melletti mészégető telepen. 1954-től 1958-ig a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa, ezt követően 1968-ig, nyugdíjazásáig az „Új Élet” című folyóirat színházi és művészeti rovatvezetője. Számos regénye és elbeszélése mellett több száz színházi cikke jelent meg. Írói munkásságáról a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a következőket írja: ”…Gátló-serkentő tudattal kezdett írni…”. Prózájának széptani értékei szétválaszthatatlanok az etikaiaktól. A különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összekötő természetszeretet, barátság, békességre vágyakozás nem csupán témája, hanem mondhatni formaadója is lírai hangulatú történeteinek, melyek nemigen keresik a rendkívülit. Írt sokat és szépet: bábszíndarabokat, színdarabokat, önéletrajzot, úti élményeket – természetről, emberekről, a havasi életről.

Kemény János megjelent könyvei a következők:
A havas dicsérete (novellák), Apolló megtérése (összegyűjtött novellák), Farkasvölgy (regény), Fenyőmuzsika (gyermekversek), Halász, vadász, madarász (elbeszélések), Ítéletidő (elbeszélések), Kákoc Kis Mihály (regény), Kokó és Szokrátész – Déltengeri történetek, Kutyakomédia (regény), Kicsiknek (gyermekversek), Vadpáva. (regény), Vásárhelytől Lazacországig. (útirajz), Víziboszorkány. (regény).

Kemény János megjelent egyéb írásai:
„Erdélyi Fiatalok” és „Hitel” Erdélyi Helikon. 1936. Júl. IX. évf. 7.
A barátság húrjain. Kérdez: Beke György válaszol: Kemény János. Előre. 1971. május 23.
A gyáva nyulacska. Bábjáték 3 felvonásban. zenéjét szerezte: Chilf Miklós. kézzel javított gépirat. román fordítással.
Emlékezés a jóság – emberre. 1931. aug- szept. IV. 7.
Emlékezés Áprily Lajosra. Új Élet. 1967. szeptember. Ezek csak töredékek a megjelent írásainak.

Kemény Jánosnak igehirdető szerepe is volt. A falubeliek lelki segítségére is gondolt és ez volt a fő ok, amiért beiratkozott és 1929-ben elvégezte a kolozsvári protestáns teológiát s ezzel a rábízott nyáj lelkipásztora is lett. Papságáról a legszebb jellemzést felesége, Auguszta asszony fogalmazta meg, mert szerinte: „Akkor ragyogott legszebben ez az ősi templom, amikor János hirdette benne Isten igéjét!’>> (Részlet Adamovits Sándor „Az igehirdető Kemény János” írásából)

Sajnos terveinek nagy részét nem tudta véghez vinni végzetes betegsége miatt.
Szellemi öröksége sokkal gazdagabb volt, minthogy csak íróként tartsuk számon, hisz jómaga szellemi vezére volt annak az irányzatnak, melyet ma transzszilvanizmusnak hívnak.

Kemény János bőkezű, szerény, igazságos, nagy lelkű ember volt. Könyvei, írásai az emberek, a természet iránti szeretetét és elkötelezettségét sugallják. Ember és ember között nem tett különbséget, lehetett az szegény vagy gazdag, fiatal vagy öreg, román vagy magyar, vagy más gondolkodású. Mindenkin csak segíteni akart és segített is.

„Pozitív jelkép, az egymásrautaltság, összefogás szimbóluma” – Kántor Lajos ezt a gondolatát akkor fogalmazta meg, amikor Kemény János „Ítéletidő” című elbeszéléskötetéről írt. Az idézet magába foglalja iskolánk névadójának legfontosabb tulajdonságait, amelyek az igazi magyarságra, akkor igazak, ha ebben a tarka és zavaros világban képesek az összefogásra, bajban és örömben egyaránt.

Csibi Brigitta
Római katolikus hitoktató