„A siker napról-napra megismételt kis igyekezetek összessége.”
Ez a mi esetünkben sem történt másképp! Január végéhez közeledve diáktanácsunk ráébredt, hogy itt a farsangi időszak. Azonnal el is kezdtük szervezni a gyűléseket ahol előbb csak a fontosabb, de ugyanakkor apróbb részletekről beszéltünk.
Végül abban egyeztünk, hogy a Halloween-i bálhoz hasonlóan nem tartunk bemutatkozós részt, ezzel ösztönözve minél több diákot, hogy beöltözzön, mert hát mi a farsang lényege, ha nem ez?
Három diáktanácstag egy táblázat segítségével pontozta a jelmezeseket amelyek alapján Pop Áron V. osztályos tanuló, azaz a szakács és Vieru Adrienn VIII. osztályos tanuló, azaz a vámpír lettek a győztesek. Ők érték el a legtöbb pontszámot.
Ezzel viszont az este nem ért véget. A legtöbb idő a szórakozásra volt szánva, mivel mindig az volt a gond, hogy arra marad a legkevesebb idő. Ezzel szemben viszont a bál elején, nem igazán akartak felállni, és táncolni, a DJ által választott zenékre, de ahogyan leszállt az este, és a díszteremben teljes sötétség lett, mindenkinek megjött a tánckedve.
A bulival párhuzamosan a farsangról elhamaradhatatlan farsangi fánkot is árultunk, amely egyik kulcs kelléke ennek az időszaknak, és üdítőt is lehetett vásárolni.
Egy táncos játékon belül mindenki tánctudását is megcsillogtathatta, amikor öt létszámú csapatokat alkotva kellett egy adott zenére táncolni. Mindenki nagyon jól teljesítette ezt a feladatot, de a nyertesnek járó címmel az V. osztály részesült, akik táncmozdulataikkal levettek mindenkit a lábukról.
Sokan azt mondták most jobban érezték magukat mint a Halloween-i bálon, viszont akadt olyan is aki ennek az ellenkezőjét állította.
Nekem viszont meggyőződésem, hogy kitartó munkával, és a belefektettett energiával, meg idővel ugyanilyan jó rendezvényeket lehet szervezni.
Kolozsi Szabolcs, XI. osztály
Farsangi bál 2017
