Kemény János Iskolanapok Maroshévízen

Február 18 és 20 között ünnepeltük a magyar nyelvű oktatás megalakulásának 140. és az újraalakult önálló magyar iskola 20. évfordulóját.

Ez alkalomból iskolanapi rendezvénysorozatra került sor, mely már szerdán este kezdetét vette a magyarországi küldöttségek fogadásával. A meghívottak vagy testvérvárosok, vagy testvériskolák képviselői voltak: Budapest XV. Kerületének polgármestere Hajdu László, a budapesti László Gyula Gimnázium igazgatónője Backné Kremm Andrea és helyettese Marton Margit, Zajcsuk Lajos úr képviselte a Marcali Városi Önkormányzatot, a marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolát Brunner István igazgató úr, a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolát Kiss Lajos igazgató úr.

Az ünnepség csütörtökön reggel kezdődött ökumenikus istentisztelettel a római katolikus templomban és ezt követte a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében megrendezett ünnepség. Ezen részt vettek a magyar küldöttségek, Ferencz-Salamon Alpár-László, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője, Mîndru Elena szaktanfelügyelő asszony, Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus Siklódi Botond, az Apáczai Csere János Pedagógusház igazgatója, a Harghita Megyei Tanácstól Bende Sándor úr, a Maroshévízi Polgármesteri hivatal képviselői, a város iskolaigazgatói, az elmúlt 20 év iskolaigazgatói, pedagógusai, szülők, tanulók. A köszöntő beszédek és ünnepi műsor után felavatták iskolánk névadójának, Kemény Jánosnak a mellszobrát. Ezután a meghívottak meglátogatták iskolánkat és megtekintették az osztályok által rendezett tevékenységeket: játszóházat, témás rajzkiállítást, Kemény János nyomdokában plakátkészítést, rajzversenyt, filmvetítést, fényképkiállítást, szavalóversenyt és az erdélyi Helikon című színdarabot.

Az iskolanapok péntek reggel folytatódtak. A vendégek és a szavalóverseny díjazottjai Marosvécsre utaztak Kemény János sírjához.

Az itthon maradt diáktársaink sem unatkoztak. Tanáraink gazdag programot állítottak össze a számukra. A tanulók korosztályuknak megfelelően a következő tevékenységek közül választhattak: arcfestés, ügyességi játékok, népmese maraton, gyermek táncház, origami, népdal, néptánc, népmese, játéksziget, counter strike, mesterségem címere, társasjátékok, táncház, rejtett tehetségek című kézügyességi és színpadi bemutatók, sportjátékok, motívumok a magyar népmesében. Délután került sor a Zrínyi Ilona matematika versenyre.

Este a KJDT (Kemény János Diák Tanács) gondoskodott a szórakoztatásról. Talán ez volt az iskola történetében a leghosszabb időtartamú buli.

Szombaton a vendégek hazautaztak. Ám a programsorozat meg nem zárult le. Az iskola tornatermében sportrendezvények zajlottak, melyre meghívást kapott minden sportkedvelő, diák, tanár, szülő.

A jelenlevők kosárlabda és foci meccseken mérhették össze képességeiket és ugyanabban az időben szórakozhattak. Az elemisták hó szobrászaton vettek részt a Hősök parkjában. A díszteremben a Mozaik projekt tevékenységei folytak: a mi V. osztályosaink és a Sf. Ilie Általános iskola V. osztályosai természetes anyagokból kompozíciókat készítettek és kiállítással zárták a napot.

A Kemény János Iskolanapok a nyertesek díjazásával fejeződött be. Rájöttünk, hogy szükségünk van az ilyen ünnepségre, amikor tanár, szülő és diák együtt, hasznosan töltheti a napot. Köszönjük a szervezőknek!

Köllő-Fehérvári Adrienn
Kemény János Elméleti Líceum
Diáktanács Elnöke