Útvonal: MAROSHÉVÍZ – TG. NEAMȚ – SUCEAVA – PUTNA – SUCEVITA – BORSA – MÁRAMAROSSZIGET – SÃPÂNȚA – BESZTERCE – SZÁSZRÉGEN – MAROSHÉVÍZ
A kirándulás programja:
Május 28.
Maroshévízrõl reggel 7 órakor indultunk.
Az elsõ megálló Humulești-en a Ion Creangã emlékháznál volt. Délelõtt 10 órakor értünk ide.
A házat, ahol Ion Creangã született és nevelkedett, Petrea Ciubotariul, a nagy mesemondó nagyapja építette 1830-ban. A házat 1951-ben rendezték be múzeumnak. Azóta Románia egyik legtöbbet látogatott emlékházai közé tartozik.
Ezután a Németvásári Várat (Cetatea Neamțului din Tg. Neamț) látogattuk meg.
Néhány adat a városról és a várról:
A város területén már az újkõkorszakból és a bronzkorszakból is találtak régészeti leleteket, így a település Moldva egyik legrégebben lakott területének számít.
A XII. században szász telepesek érkeztek a vidékre és az erdélyi német városok mintájára alapítottak új települést.
Elsõ írásos említése 1387-bõl való, az úgynevezett „Orosz lista a városokról” románul Letopiseþul Novgorodului címû felsorolásban, I. Péter moldvai fejedelem idejébõl, aki várat épít a település mellé. A vár évszázadokon keresztül a mindenkori moldvai fejedelem uradalma, és sok esetben ezek menedékéül szolgált.
1691-ben Sobieski János lengyel király seregeit verték vissza a várvédõk.
1718-ban az akkori fejedelem a várat lerombolja.
Déli 12 órakor indultunk tovább Suceava irányába. Zuhogó esõben érkeztünk meg Fãlticeni-re, a Természettudományi Múzeumhoz (Muzeul Apelor „Mihai Bãcescu” din Fãlticeni).
Fălticeni-en az első múzeumot Vasile Ciurea tanár alapította 1914-ben.
Ennek utódaként alapította Ciurea egyik tanítványa, Mihai Băcescu akadémikus, a Természettudományi Múzeumot 1982 augusztus 17-én. 1993 március 28-tól a múzeum neve „Muzeul Apelor”.
A múzeum több mint 700 Băcescu által adományozott tárgyat tartalmaz. Több szekciója van: arheológia, torténelem, régi fegyverek, népművészet, régi könyvek, numizmatika, fényképek.
Egyik nevezetessége a Leon Comnino által 35 év alatt bicskával faragott kis hintó, amely 1937-ben a párizsi Világkiállításon is megtekinthető volt.
A muzeumban 13 akvárium is látható, melyekben hazai és egzotikushalak élnek.
Egyedi példány a méretarányosan készített földgömb, amely a világon első alkalommal nemcsak a szárazföldi, hanem a tengerszint alatti domborzatot is méretarányosan mutatja be. Ezt Isaic Neculai tanár készítette, majd 1986-ban a múzeumnak adományozta.
A múzeum meglátogatása után folytattuk utunkat Suceavara, ahol a suceava-i vár romjait (Cetatea de Scaun) és Ștefan cel Mare lovasszobrát néztük meg. A vár mellett falumúzeum is müködik.
Néhány adat a városról és a várról:
A város nevének eredetére több elmélet létezik, a szokásos szláv elmélet mellett figyelemreméltó az, hogy az elsõ román krónikaírók egyértelmûen magyar eredetûnek tartják a nevét: Simion Dascãlul és Grigore Ureche úgy tartják, hogy magyar szûcsök alapították, és a név Szûcsséget jelent. Ebben az esetben a név a magyar „szûcs” szóból jön (esetleg annak moldvai román átvételébõl, a „suci”-ból), amelyhez a mára már nem produktív bolgár-román –eavã (-ség) képzõ járult.
1388 és 1565 között Suceava volt az elsõ központosított moldvai állam fõvárosa. Petru Muºat fejedelem helyezte ide a fõvárost Szeretvásárról (Siret), és Alexandru Lãpușneanu helyezte át innen Jászvásárra (Iași).
Petru Mușat fejedelem építtette várát 1388 körül. Ezután a fejedelmek folyamatosan bõvítették és korszerûsítették.
1476-ban a törökök, 1497-ben a lengyelek ostromolták meg eredménytelenül. A bojárok árulása következtében Szolimán basa török csapatai 1538-ban elfoglalták. Alexandru Lãpuºneanu fejedelem a törökök utasítására felgyújtotta a várat, és a fejedelmi központot elhelyezte innen. A vár maradványait 1675-ben robbantották fel a törökök utasítására.
A romok helyreállítása 1895-ben kezdõdött meg Romstorfer osztrák mérnök irányításával. Az 1950-es években folytatódott helyreállítása.
A város 1775 és 1918 között a Habsburg birodalomhoz tartozott Bukovina részeként, a birodalom határa a város délkeleti szélénél húzódott. Számos jelentõs épület (városháza, bíróság) viseli magán a Habsburg monarchia építészetének sajátosságait.
Az elsõ világháború után Romániához csatolták Bukovina déli részével együtt. Azóta Suceava megye központja.
Suceava-ról Putna-ra mentünk, ahol a kolostort látogattuk meg.
A Putnai Kolostor (Mãnãstirea Putna) erõdített épületével, bejárati kaputornyán a fejedelemség bölénymotívumos címerével gazdag történeti múlt emlékét õrzi. Építése az uralkodó, Ștefan cel Mare által kiválasztott helyen, 1466 –1470 között kezdõdött. Az alapítási felirat is megmaradt a Kincses-toronynak (Turnul tezaurului) is nevezett vastag falú, 16 m magas nyugati saroktoronyban. Az építkezések után tûzvész pusztított a kolostorban, de 1484-1486 között már újjápítették. A kolostoregyüttes a környezõ terület gazdasági és kulturális központjává vált. A falakkal és tornyokkal biztosított együttes – egyúttal Ștefan cel Mare családjának temetkezõhelye is. A kolostornak, 1503-ban uralkodói támogatás révén, már mintegy harminc falunyi birtoka volt. Az anyagi jólétben kibontakozó kulturális tevékenységét a késõbbiekben több véres politikai esemény, háború zavarta meg.
A fellángoló harcok során 1654-ben az épületek meg is rongálódtak.
Helyreállításukhoz már Gheorghe Ștefan (1653-1658) hozzákezdett, majd 1662-ben Eustratie Dabija fejezte be. 1756-1760 között ismét felújításra került sor. 1902-ben a kolostor területén Karl Romstorfer, osztrák építész irányításával további átalakítási és felújítási munka kezdõdött,ekkor készült a templom tetõszerkezete is, valamint a szerzetesi fõtemplom négyezeti tornyának az eredetinél keskenyebb átmérõjû felmagasítása.
A kolostortemplom (Biserica Mãnãstirii) ortodox szokás szerint a szerzetestelep négyszögletû udvarának központjában áll.
Építészeti megoldásában nagyvonalúan fejezõdött ki az uralkodóház halott kultuszával összefonódó egyházi és politikai rendeltetése. Az épület nyugati felében, a déli és északi bejáraton keresztül feltáruló, kettõs keresztboltozattal fedett elõtérbõl gótikus jellegû kapuzat vezet a sírterembe.
A kozmikusan ünnepélyes kupolás térben helyezkedik el Ștefan cel Mare és családtagjai síremléke (Ștefan cel Mare, 1504; elsõ felesége, Maria de Mangop:1477; második felesége, Maria Voichiþa, 1511, továbbá fia, III. Bogdán, 1517). A temetkezõhely után következik a templom kettõs kupolával fedett hajója, majd a három ívnyílás keretében kibontakozó térlezárás, központi négyezetéhez három karéj kapcsolódik. A szentélyoldalon az apszis egyenes térbõvülete mellett két oldalt van a miseáldozat elõkészítésére szolgáló proszkomedie, illetve a sekrestyeként használt diakonikon. A templombelsõ athoszi emléket idéz, de már jellegzetesen moldvai sajátosságokat is mutat. A szentély-apszis elõtt az évszázadokkal késõbb készült szentélyrekesztõ (ikonosztáz) barokkos pompája fokozza az összhatást.
A gazdagon kiteljesülõ térrendszer a külsõ tömegalakításban is plasztikusan megjelenik. A homlokzatok architektúrája az átépítések, változtatások miatt nem teljesen egységes. Szembetûnõ a különbség a nyugati oldalon, a kváderkövekbõl épített, két saroktámpillér közötti nagyméretû csúcsíves ablakokkal áttört, teljesen gótikus épületrész, amely a 16. század végén emelt slatinai, vagy sucevițai kolostortemplom kompozíciójára emlékeztet. A tetõzet alatti vakív-soros plasztika alatt csavart jellegû övpárkány oldja a falfelületeket, amelyeket e részen csupán kisméretû pálcatagozatos ablakok törnek át.
A kolostor múzeumának gyûjteménye világhírû. Számos irodalmi emléke között értékes evangélium példányok találhatók (többek között az ún. „Humori tetraevangélium” 1473-ból). Nevezetesek továbbá a kolostor remekmívû varrottas kézimunkái (például Maria de Mangop halotti takarója, 1477-bõl).
A kolostor meglátogatása után Sucevița-ra mentünk. Este 8 órakor érkeztünk meg. Szálláshelyünk Avram panzió volt (Pensiunea Casa Avram).
Május 29
Reggel 8 órakor reggeliztünk, majd a kirándulás programja a kolostor meglátogatásával kezdõdött.
A Sucevița-i Kolostor (Mãnãstirea Sucevița) a romániai Sucevița-ban található, tágas völgyben áll.
Története
A kolostor Moldva szerzetesi építészetének érett példája: 1582-1586 között bontakozott ki elrendezése. Építése Grigore Ureche (1590-1647) krónikájának elbeszélése szerint a tekintélyes Movilã család kiemelkedõ tagjai, Gheorghe, Ieremia és Simion nevéhez fûzõdik. Gheorghe 1598-1605 között Radóc püspöke, majd 1605-ben Moldva metropolitája, leremia 1595-ben Moldva fejedelme volt (felesége Csomortány Erzsébet). A népmondákban megõrzõdött hagyomány szerint a munkálatok kezdetétõl a befejezésig nem néhány esztendõ, hanem három évtized telt el. A néphit azt tartja, hogy a kolostor mesterei befalazták annak az asszonynak a képmását, aki a követ bivallyal vontatott szekéren harminc esztendeig szállította ide. A hagyomány szerint a kolostor befejezése emberéletet követelt: a templom homlokzati freskóinak festõje mûvének befejezése elõtt leesett a magas állványról és szörnyethalt. A tudományos kutatás megállapítása szerint 1595 és 1596 között e helyen Ion és Sofronie mesterek dolgoztak a falfestésen. A késõbbi évek pusztításait követõ kisebb renoválások után az együttes mûemléki helyreállítását 1959-1961 között valósították meg.
Leírása
A mértani tömeghatású együttes, ellentétben a táj lírai hangulatával, katonás szigorral komponált. Négyszöges alakú erõdjét masszív, mintegy 3 m szélességû falak és saroktornyok határolják.
A kolostort a Feltámadás tiszteletére szentelték. Ebben a gondolatban született a bejárati torony kapuzata fölötti ívezett anasztázis festménye: „Krisztus a pokol tornácára alászállva kiszabadítja Ádámot és Évát”.
A kolostortemplom (Biserica mãnãstirii) jellegzetesen ortodox, Moldvában is meggyökeresedett szokás szerint épült, a lakórészekkel kiegészült erõdfalak keretében, az udvar központjában áll. Térkompozíciója alapelvével a suceavai Szent György-székesegyházra emlékeztet, fõként a helyiségek sorrendjének kialakításában. Figyelemre méltó különbséget eredményezett azonban a sucevițai kolostortemplomban az összetettebb rendeltetés: a vallási, elsõsorban liturgikus követelmények mellett itt az alapító család halottkultusza is szerepet kapott: a korábbi hagyományok mintájára emelt kupolás elõcsarnok, valamint pronaosz után önállóan elkülönülõ, harántdongával fedett sírtermet alakítottak ki. A sírterem fölött az északnyugati sarokfalban levõ lépcsõn át elérhetõ emeleti helyiség készült, melyet valószínûleg értéktárgyakat és ruhákat õrzõ kincstárnak használtak.
A földszinti részben van a Movilã család két nevezetes tagjának, Ieremiának és Simionnak a síremléke. E sírteremhez a keleti oldalon közvetlenül kapcsolódik a templom liturgikus, szertartási központja. Terében a négyezet fölött, toronyszerûen, mintegy 20 m magasba szökken a kétszintes, egymáshoz viszonyítva 45°-kal elforgatott csegelytámaszokon nyugvó kupola. A keleti irányban nyújtott szentély hosszoldalaihoz egy-egy kisméretû helyiség csatlakozik: egyik a miseáldozat elõkészítésére szolgáló proszkomedie, a másik pedig a sekrestyeként használt diakonikon. A fõoltár és a négyezet közötti szentélyrekesztõ már a barokk korban, tehát a templom eredeti építésénél jóval késõbb került ide. Hasonló hozzá a sírterem nyugati bejáratát keretezõ, ékszeres-faragású tagozat-rátét is.
A templom architektúrája a 16. század végén belsõ falfestéssel egészült ki. E falképek kompozíciós rendszerében a bizánci gyökerû, ortodox szerzetesi mûveltség és a népi képzelet gondolatvilága találkozott. Elbeszélõkedv tette oldottabbá a moldvai festészet olykor drámai hagyományát. Ám a hagyománytisztelet határt szabott az epikus bõségnek: a képkompozíció az egyház tanításának megfelelõen, a mennyei és földi világ hierarchikus összetartozását fejezte ki. Elrendezésének sajátossága, hogy a Feltámadás tiszteletére szentelt kolostor templomában a fõszentély apszisának boltozatára Krisztus mennybemenetelének ábrázolása került. A kompozíciókban a mennyei világot az ó- és újtestamentumi jelenetek kötik össze a földivel. A hajó délnyugati sarkában az alapító, Ieremia Movilã is feltûnik. Az uralkodó népes családja kíséretében a trónoló Krisztusnak ajánlja fel alapítványát, a kezében tartott sucevițai templomot. A dinasztikus reprezentáció másutt is megnyilvánul: a sírteremben, nyilvánvalóan az alapító fejedelem történeti jelentõségére utalva, „Mózes életének története és Izrael fiainak kiszabadítása” az idegen elnyomás alól (Exodus) látható. A helyi sajátosság nemcsak az egyes képek tartalmi kiválasztásában érvényesült, hanem formai megjelenítésében is: a pronaoszban különlegesen egyedi a szokatlan zöld háttér elõtt a rajzos, miniatúra jellegû ábrázolásmód. E képek egyes részleteibõl õsi hagyományok népi továbbélésére lehet következtetni. Így az Ábrahám-jelenetben, a terített asztalnál ülõ Bikaölõ alakja (ez a motívum gyakran megjelenik Moldva mûvészetében) talán a mithraizmus kései hatásának tulajdonítható. Mindenesetre gazdag fantázia hatotta át a kompozíciót; például mesés szörnyábrázolások teszik egyénien eredetivé az elõcsarnokban fennmaradt „Utolsó ítélet” ortodox felfogású képjeleneteit (zöld ördögök).
A templom homlokzatainak is uralkodó eleme a falfestés. Keleten, az épület szentélyrészének falfelületeire, a vallási világképnek megfelelõen, a CIN, a „Mennyei és a Földi Hierarchia” ábrázolása került a különálló mezõk hét egymás fölötti sorába. E statikus világkép-ábrázolás mellett dinamikusnak tûnik az északi falfelületen a „Paradicsomi Létra” az erények küzdelmes, magasba vezetõ útjának megjelenítésével. A létrafokokon a feltörekvõ szerzetesek jobbján az angyalok kara örvendezik, baljukon pedig – a létra alatt – a bukottak démonikus kavargása bontakozik ki. A lenyûgözõ alkotáshoz szervesen kapcsolódik Pachomiusnak, az egyiptomi szerzetesség alapítójának története. A templomfestõk a tartalomnak megfelelõ kifejezési formát –igazodva az ortodox egyház ikonográfiai elõírásaihoz – a kutatások bizonysága szerint csaknem mindenütt tudatosan fogalmazták meg, de a képkompozíciók egyes elkülönülõ részeinek mûvészi egységére kevésbé ügyeltek: jellemzõ például a déli oldalon „Jessze fájának” (a Nemzetségfának) és a Máriát dicsõítõ „Akathisztosz-himnusz” képjeleneteinek kötetlen, ötletszerû összeillesztése. A festõi felfogás a helyi mûvészet e késõ középkori szakaszában fokozódó erõvel érvényesült. E sajátosság Sucevițában aligha meglepõ, mivel ez a templom a 16. században kiteljesülõ moldvai szerzetesi építészet és festészet egyik utolsó nagy alkotása volt.
A bejárati torony (Turnul de intrare) a kolostorfal északi oldalának középtengelyében helyezkedik el. Elsõ emeletén kupolás kis kápolna alakult ki, a kapuzatot védõ kultuszhelyként. Az erõdített falak keretében húzódnak a korábbi eredetû lakórészek, amelyeket a 19. század idején nagymértékben átalakítottak. Délkeleten található a fejedelmi lakóház emeletes maradványa. Az épület a 16-17. század fordulóján Ieremia fejedelem udvartartásának lakóhelye volt; a helyiségek alatti pincében Ion Neculce krónikájának adatközlése szerint az uralkodó hatalmas kincseket õrzött. A föld alatti, dongaboltozatos termek néhány felsõ szobával együtt ma is láthatóak.
A harangtorony (clopotniþa) az északnyugati sarokban emelkedik. A késõbbi megerõsítések során támpillérekkel közrefogott torony alsó két szintjén dongaboltozatos helyiségek találhatók; a legfelsõ, síkmennyezetes harangtérbe falba épített lépcsõ vezet fel.
A kolostor múzeumának (Muzeul de artã feudalã religioasã al mănăstirii) gyûjteménye egyike a leggazdagabb hasonló jellegû moldvai együtteseknek. Olyan értékes, 16-17. századi kéziratokat õriz, mint Neagoe Basarab fejedelem evangéliuma.
A kolostor meglátogatása után utunk Borsa fürdõre vezetett. Útközben egy rövid pihenõt tartottunk a Prislop tetõn. Azalábbi képen a Radnai havasok láthatók, ahogyan azok a Prisloptetőről látszanak.
Borșa-n a Mária panzióban (Pensiunea Maria) szálltunk meg. Itt volt az ebéd, a vacsora és a szállásunk is. Délután libegõvel (Telescaun) mentünk fel a Lóhavasi vízeséshez (Cascada cailor). Innen gyalog mentünk vissza a panzióhoz.
A lóhavasi vízesés a Radnai havasok északi oldalán fekszik, 1300 méter magasságban a tengerszint fölött. Románia egyik legmagasabb vízesése. Több lépcsõs vízesés, melyek magassága 40 méter, 20 méter majd ismét 40 méter – összesen 100 méter magas.
Május 30
A reggeli ismét 8 órakor volt. Ezután Máramarosszigetre mentünk, ahol a Börtönmúzeumot látogattuk meg (Memorialul Victimelor Comunismului și al Rezistenței).
A börtönt 1897-ben az Osztrák-Magyar Monarchia idején építették.
A háború idején a Szovjetunió területére deportált vagy foglyul esett románokat 1945 után ide hozták.
1948-ban, a komunista rendszer megerõsödése után politikai börtön lett. Kezdetben máramarosi diákokat, egyetemistákat és parasztokat hoztak ide.
1950 május 5/6 éjszakáján több mint száz értelmiségit és vezetõ személyiséget hoztak a börtönbe. Köztük miniszterek, politikusok, akadémikusok, közgazdászok, katonatisztek, egyházi vezetõk (görög-katólikus és római katólikus püspökök), történészek és ujságírók voltak.
Következõ állomásunk, egyben az útvonalunk Maroshévíztõl legtávolabb eső pontja Szaplonca, ahol a Vidám Temetõt látogattuk meg (Cimitirul Vesel din Sãpânța).
Szaplonca az ún. Vidám temetõrõl nevezetes. A nyolcszáznál is több fakeresztet 1935-tõl 1977-es haláláig Stan Ioan Pãtraș fafaragó, késõbb tanítványa, Dumitru Pop-Tincu készítette tölgyfából és festette ki élénk színû (fõleg kék) olajfestékkel. Nyelvjárásias-archaizáló, gyakran humoros sírfelirataik a halállal megbékélt elhunytak fiktív monológjai. Az évtizedek folyamán a régebbi keresztek alja korhadni kezdett, színeiket a nap kiszívta. A fafaragónak a faluban emlékmúzeuma is van.
A temetõ megnézése után visszatértünk Máramarosszigetre. Itt ebédeltünk, majd haza felé indultunk. Útközben megálltunk Barcánfalván, ahol Máramaros egyik legnagyobb fatemplomát néztük meg.
Máramaros fatemplomai néven 1999-ben vált a Világörökség részévé 8 Máramaros megyei fatemplom. A 17. – 18. században épült templomok a karcsú tornyaikkal a havasi építészet jellegzetes példáját képviselik. A megye kilencvenhárom mûemlékké nyilvánított temploma közül azokat választották, amelyek a legreprezentatívabbak építészeti, építéstechnikai és festészeti szempontból:
fatemplomok• Barcánfalva, Szûz Mária Bemutatása templom – 1720
• Budfalva, Szent Miklós-templom – 1643
• Desze, Szent Piroska-templom – 1770
• Jód, Szûz Mária Születése templom – 18. század közepe
• Nyárfás, Szent Arkangyalok temploma – 1796-1798
• Sajómezõ,Szent Piroska-templom – 1604
• Rogoz/Magyarlápos, Szent Arkangyalok temploma – 1663
• Dióshalom, Szent Arkangyalok temploma – 1767
A templomok sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fõ építészeti stílusok között: a bizánci alaprajzhoz gótikus forma társul. Az építmények fából készültek, hagyományos technikákkal és anyagismerettel.
Barcánfalva (románul Bârsana, szlovákul Barcanová) falu Romániában Máramaros megyében.
Fekvése: Máramarosszigettõl 23 km-re délkeletre fekszik.
Története
Barcánfalva (Szurdok) nevét 1326-ban említették elõször az oklevelekben Zurduky néven. Szurdok birtokot minden királyi jövedelmével együtt 1326-ban adta Károly Róbert király Stan fia Stanislaus kenéznek. 1346-ban és 1408-ban Stanislaus, vagy más néven Borzan utódai: Rad és fivérei és unokái az adományt átiratják. 1910-ben 3362 lakosából 2795 román és 504 német volt. A trianoni békeszerzõdésig Máramaros vármegye Suhatagi járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 6968 lakosából 6961 román és 3 magyar volt. Nevezetességek:
• A falu ortodox fatemploma 1720 körül épült, egyike a Máramaros fatemplomai néven a Világörökség listájára felvett nyolc építménynek.
• A falu végén áll az új kolostor, 1993-ban épített 62 m magas tornya ma a legmagasabb fatorony egész Európában.
Két rövid pihenõt tartottunk Besztercén és Régenben. 22,45-kor értünk haza Maroshévízre.
Látnivalókban és élményekben gazdag hétvégét töltöttünk el. A kísérõ tanárok és a kiránduláson résztvevõ diákok nevében kellemes nyaralást kívánok mindenkinek.
Forrás: A meglátogatott objektumok leírásai a wikipédiáról származnak.
A fényképek a kirándulás alatt készültek.
Összeállította: Sajgó István