Ahogy én tudom…
Előrebocsátom, hogy a következő beszámoló–félék nem a történések idején, nem közvetlen utána, hanem több év távlatából íródtak. Ezért sok mindent már mai szemmel látunk. Továbbá, tisztában vagyunk azzal, hogy emlékezetünk szelektív és szubjektív.
Mindenki úgy érzi, talán teljes joggal, hogy az események középpontjában állt, hogy pozitívan befolyásolta azokat, hogy szerepe fontos, esetleg döntő volt bizonyos helyzetekben.
Emlékképeim bemutatása is bizonyára szenved ezektől az emberi gyarlóságoktól. Épp ezért elnézést kérek, ha fontos történéseket kifelejtettem, fontos szerepeket nem említettem. Szeretném, ha visszaemlékezéseimet kritikusan átolvasnák a pedagógus kollegák és kiegészíthetnék a fontos részletekkel.
Magam is élek ezzel a lehetőséggel és a kezdeti bő eseménysorokhoz hozzátenném, amit igen fontosnak tartok.
· Rokaly József tanár kollegánk elmondja, hogy az 1990 januári egyeztető tárgyaláson
,,felkérésre“ a következő javaslatokat tette. Ez homályos és értelmezhető kifejezés. Ugyanis az előző napi RMDSZ–pedagógus tanácskozáson maximális követelményeket fogalmaztunk meg, melyeket teljesen jogosnak tartok mai napig is. Azonban a román kollegák számára az egyenlőségesdi nem volt ismert fogalom, nekünk nem járt valami, hanem ők adtak (kegyesen) valamit. Mivel hosszú ideig román közegben dolgoztam, tudtam, hogy javaslatainkat vissza fogják utasítani. Ezért a találkozó reggelén ,,felkértem” az elnök urat, hogy ha minden kötél szakad, tegye meg a valószínűleg elfogadható kompromisszumos javaslatainkat. A gyűlés menete igazolta feltevéseimet.
Az új javaslatokra azonnal ráharaptak: a magyar osztályok őszig maradnak az addigi helyükön. Azt remélték, hogy a megoldás elodázásával a probléma már őszire, talán, nem lesz esedékes.
· A pedagógusok új kinevezésének és áthelyezésének kérése fontos mozzanat volt. A januári rögtöni, ideiglenes megoldásokat finalizálni és törvényesíteni kellett. Erre a mozzanatra, az eltávozó igazgató, Karácsonyi István engem kért fel, amit Simon Mihály kollegámmal a tavaszi szünidőben el is készítettünk (Stat de funcţiuni), de ami nem jelentett végleges megoldást.
· 1990 márciusában fontos egyeztető tárgyalást folytattunk Lászlófy Pál, a NMF képviselője, Beder Tibor ideiglenes főtanfelügyelő, Hirişcău Eugen helyi NMF elnök, a román igazgatók (Precup Emil, Vodă Constantin) és a magyar fél képviselőiként, a kijelölt igazgató távollétében, Miklós Pál, Nagy János és jómagam. Itt hivatalosan is megerősítődött, hogy ősszel beindulhat a magyar iskola. Az elvi döntést hivatalos polgármesteri pozitív válasz követte. (1990 március 23, Emil Hurubă).
· Az iskolaépület konkrét megoldása őszre maradt. Komán János kollegánk emlékezete szerint a nyár folyamán volt meghívott személy az iskolakérdés rendezésére. Sajnos nem így történt. A megbízott igazgató, illetve az RMDSZ fő irányítói nem voltak itthon és emiatt (is) felkészületlenül ért bennünket a román iskolavezetők megalázó megoldási javaslata. Simon Mihály, Szabó Zoltán és jómagam szembesültünk a megoldással. Mi elfogadhatalannak tartottuk, már csak azért is, mert a felajánlott 3. számú épület, nekünk fő épület, inkább rom volt, mint iskola. Beder Tibor főtanfelügyelő unszolására, biztatására, bátorítására és támogatási ígéreteire elfogadtuk a megalázó megoldást. A történelem igazolta Beder Tibort, mert ha akkor nem sikerült volna különválnunk, később mind kevesebb esély lett volna rá.
· Az iskola vezetése: mindjárt az első napokban Karácsonyi István történelem szakos kollegánkat jelöltük ki megbízott igazgatónak. Komoly iskolaigazgatói és adminisztratív tapasztalattal rendelkezett. Egyedüliként, a kijelölt aligazgató Miklós Pállal együtt, meg tudta volna oldani az iskola adminisztratív gondjait.
Sajnos egészségügyi és személyes okokból nem tudta végrehajtani feladatát. Ezt tetőzte, hogy a személyes iratcsomó által pontozott ,,versenyvizsgán“ nem ő nyerte el a címzetes történelem tanári állást, hanem Komán János.
A személyi és vezetési problémák feloldására javasoltam igazgatónak Komán Jánost, amit a pedagógusok egyöntetűen elfogadtak. Különösen megnyugtató volt az igazgató kijelölése, mert a kollegák kezdtek elbizonytalankodni (igazuk volt a román iskolák képviselőinek a halogatási politikában), féltek, hogy nem kapnak fizetést (előleget, szeptember 15–én). Fenntartásaikat meggyőzően sikerült eloszlatnunk. Simon Mihály kollegámmal kihallgatást kértünk Hirişcău Eugen NMF elnöktől, aki azonnal utasította a könyvelőséget a fizetési alap újraosztására, illetve a magyar iskola alkalmazottainak külön fizetési listán való feltüntetésére.
Az első beszámolók szellemében az elkövetkezőkben az intézményfejlesztést próbálom követni, részletezve néhány nagyon fontos momentumot.
1996 – 1997
A tanévkezdet bizonytalan volt. Puskai Gyula igazgató négy év után lemondott. A közösség Simon Mihályt, Dénes Gézát és engem javasolt, a tanfelügyelőség engem nevezett ki.
Első lépésre visszautasítottam, de a Beder Tibor főtanfelügyelőnél tett kihallgatás után végül elvállaltam, támogatási feltételekkel, ideiglenesen egy évre. (Ezt jó másoknak is megjegyezni, mert 12 év lett belőle!).
Az iskola nehéz anyagi körülmények között, múlt századi viszonyokkal küszködött. Tanterem, fűtés, didaktikai eszközök, audio–vizuális készülékek, mind hátráltatták az akkori lelkes pedagógus közösséget. Nagyon káros hatással volt a két váltás–két épület tanítási program, ami gyakorlatilag megosztotta a pedagógusokat, érintkezési lehetőségük csak az este hétkor szervezett gyűlések vagy az elég gyakori közös szülinap/névnap stb. találkozások voltak.
A zsúfolt tanítási program nem vonzotta az új pedagógusokat (sőt a régieket sem!) és a szülőket – tanulókat. Folyamatos számbeli csökkenést tapasztaltunk a kivándorlás, elköltözés, alacsony natalitás miatt.
Szemem előtt állt az első ,,tanév” statisztikája: 20 osztály tanuló, 172 elemis, 269 gimnáziumi (össz. 441) tanulóval és egy induló óvodáscsoporttal (29), összlétszámunk 470 volt.
Amikor elvállaltam az igazgatói funkciót ez már csak 16 osztályt jelentett 140 elemis és 161 gimnazista tanulóval (összesen 301), 8 székpataki elemis és 32 óvodással (2 csoport), összlétszámunk a három intézményben 341 gyermek volt. Ezért fő feladataim közé tettem a létszámcsökkenés megakadályozását, ami részben sikerült a beiskolázási politika aktivizálásával. De, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, azt bizonyítja, hogy visszavonulásom évében (2007–2008) már csak 92 elemis, 114 gimnáziumi (össz. 206) tanulónk és 25 óvodásunk volt, összlétszámunk 231–re zsugorodott. Szerencsére javított a helyzeten a hozzánk csatolt líceumi tagozat, 105 tanulójával együtt 336 tanulónk volt.
Igazgatóságom első tanévében, szülői segédlettel, megoldottuk a fűtés problémákat.
Felmondtuk a Székpataki iskola tantermére kötött bérleti szerződést és visszaadtuk az oktatásnak járó tantermet. A Korniss negyedi I–IV osztályokban egyéni kezdeményezésre falburkolatot kapott két tanterem. Az „Illyés Alapítvány” értékelte első pályázatunkat, színes TV–t és videót kaptunk. Más leltári (ma már banális) tárgyakkal is gyarapodtunk: porszívó, aragázkályha és palack, erősítő-berendezés.
45 perces tanítási órákkal dolgoztunk.
Nagyszerű kulturális műsorokat adtunk elő, amelyek jövedelméből gyarapítottuk szegényes felszereltségünket.
Novemberben egy 6 napos igazgatói képzésen vettem részt. Az ott tanultakat, a kollegákkal folytatott szakmai beszélgetéseket felhasználtam kezdeti tapasztalatlanságom pótlására.
Világossá vált, hogy csak magunknak és a mi szűk hévízi magyar közegünkben vagyunk a
„világ közepe”. Sem a városi oktatásban, sem a megyeiben nem „jegyeztek” minket. Helyzetünket nem ismerték vagy nem törődtek vele egyik szinten sem. Ezért 1997 január 27–i keltezéssel memóriumot fogalmaztam meg, amelyben a helyzetbemutatás mellett egy új iskola építésének szükségességét hangsúlyoztam.
Aláírták a „Memórium”–ot a szülők, az egyházak, a vezetőségi tanács, az RMDSZ és RMPSZ helyi vezetői. Eljutattuk a tanfelügyelőség, prefektusi hivatal, helyi tanács, az RMPSZ országos vezetésének, az RMDSZ parlamenti képviselői oktatási tagjainak.
A dokumentum jelképe a hévízi magyarság összefogásának, akarata kinyilvánításának.
Az iskola finanszírozása sajnos az ún. pénzügyi központokon keresztül valósult meg, amely megkülönböztető politikájával hátrányosan kezelt bennünket.
Előrelépést jelentett az, hogy iskolánk, az óvoda és a székpataki egység „alapegységet“ alkotott (unitate de bază) egységes vezetéssel.
A tanév utáni szünetben magánlátogatást tettem Marcali testvériskoláiba. Itt Monostori László főtanácsos oltalma alatt tapasztalatokat gyűjtöttem és kapcsolatokat sikerült kialakítanom. Ennek köszönhetően hoztam iskolánkba, mint óriási eredményt (akkor), az első szerény 386–os számítógépet.
Az év végén kiutalt pénzből készítettük az első új irodabútorzatot (1996 december).
Tevékenységéért érdemfizetést kapott Mikle Erzsébet tanítónő, Simon Mihály, Komán János, Mohácsek Ákos tanárok.
1996 december 20–án támogatásért fordultunk a tanfelügyelőség vezetőségéhez az iskolaújítás, bútorzat, építés és a pénzügyi központok költségvetésének átláthatósága érdekében.
1997 – 1998
Az év oktatás–szervezési fő eseménye az óvoda kiköltöztetése az iskolából. A 41 óvódás a Szarvas negyedben egy két szobás tömbházlakásban kialakított óvodába költözött. Az óvodai oktatás körülményei javítása mellett a felszabadult tanterembe költöztettük a könyvtárt és az adminisztrációt (titkárnő, igazgató). Így felszabadult a tanári egy része és az új bútorral elfogadhatóbb munkakörülményeket teremtettünk.
Az iskola kinevezett pszichológusának, tanácsadójának munkakörülményeket teremtettünk, de aki félév után elhagyta iskolánkat.
Az osztályok bútorzatát 75–80%-ban újítottuk fel régi, de nagyon jó minőségi asztalokkal, székekkel a Szent Miklós Társaság, a református egyház holland támogatásával.
Színes TV, sokszorosító került az iskolába a tanfelügyelőségtől.
Emlékezetem szerint ebben a tanévben látogatott meg az első tanügyminiszter, a konvenciós kormány tagja, Petrescu úr, Beder Tibor kíséretében. Ígéretet kaptunk az iskola felújítására és kibővítésére. 1998 február 18-i keltezéssel megfogalmaztuk az iskolaépítésre vonatkozó memóriumot, ,,Memoriu privind fundamentarea construirii/extinderii Sc. Gen. Nr. 6“ amelyet elküldtünk az új miniszternek, Andrei Marga-nak, Béres András államtitkárnak, parlamenti képviselőknek, prefektúra, megyei tanács, tanfelügyelőség képviselőinek.
Meghirdettük az elitképzés fontosságát. Német László szerint ,,a kisebbség joga az élethez az, hogy elit tud lenni“. A minőségi oktatásra való törekvés mottója lehet ez a gondolat.
Kisebbségi és szórvány létünket, helyzetünket tükrözte Bajna György tényfeltáró cikke a ,,Hargita Népe”-ben, de ismerteti eredményeinket is.
Tanulóink nyáron magyarországi táborozásban részesültek a Julianus Alapítvány jóvoltából.
Érdemfizetésben részesült Hosszú Ágnes, Puskai Gyula, Séra Ilona, Mohácsek Ákos, érdem fokozatot nyert el 1998-2002–re Újfalvi Anna tanítónő.
1998 – 1999
Az elmúlt tanévben rólunk szóló Bajna György cikk mintha jel lett volna, most már gyakrabban foglalkozik a sajtó a hévízi iskolahelyzettel. A tanévnyitóra Geta Duşa, az ,,Adevărul Harghitei” szeptember 16–ai számában közöl egy interjút, kiemelve azt a részt, amelyben azt hangsúlyoztam, hogy Maroshévíz magyarjainak támogatása mellett sem a helyi román többségű önkormányzat, sem a magyar többségű megyei hatóságok nem mernek kiállni: ,,Nu suntem sprijiniţi, pentru a nu supăra românii!”(„ Nem támogatnak, hogy a románok ne bántódjanak meg”).
A címmel ellentétben, az újságíró az általános szegénységet okolja iskoláink támogatásának elmaradásáért.
Mintegy válaszként, a Hargita Népe 1998. december 29–i számában Beder Tibor főtanfelügyelő nyilatkozza Takács Éva újságírónak: „ A legsürgősebb a maroshévízi Kemény János Általános Iskola megépítése”, a cikk címe pedig „Jövőre magyar iskola Maroshévízen”.
1999 február elsején újból téma az iskola, illetve Gyergyó és Maroshévíz környékén, a beruházások hiánya. Veszélybe került az imént ígért beruházás, de az 550 milliós tétel „nem volt kellőképpen lebontva, valószínűleg kiesik a tervből”.
Szintén február elsején utasított vissza az első alkalommal a Szent Miklós Társaság.
A tanév végén az iskolaügy pozitív fordulatot vesz. Az „Erdélyi Napló”–ból idézve „A Világbank anyagi támogatásának köszönhetően új épülettel bővülhet az alma mater: a területet az önkormányzat biztosította, a terveket egy Hargita megyei szakvállalat végezte”. („A Székelyföld peremén”–Maroshévíz–Szentgyörgyi László tollából ).
1999 május 10–én városrendészeti engedélyt adtak ki az iskola építésére.
Tanév elején, novemberben, általános ellenőrzésen esett át az iskola, jórészt pozitív következtetésekkel.
Munkámban Simon Mihály aligazgató segített ebben az évben. Az első Pedagógiai programot is összeállítottuk, amellyel a tavaszi igazgatói versenyvizsgán jelentkeztem. Új kinevezésem 1999–2003 – ra szólt.
Anyagi fejlesztésünk folytatódott: fűtésrendszert javítottunk, járdát öntöttünk, az iskola bútorzatát tovább cseréltük, adományokat kaptunk a XV. kerületből (Budapest).
A szintosztályok mellett bevezettük az egyéni beszámolók rendszerét.
1999 március 31–től elnyertük anyagi függetlenségünket, 100 milliós költségvetési tételben.
Érdemfizetést Trombitás Tünde, Jári Mária, Simon Mihály, Dénes Géza, érdemfokozatot Komán Felicia és Mohácsek Ákos kapott.
1999 – 2000
Az új tanévet, mint „képviseleti iskola” kezdtük, ami pénzügyi függetlenségünket biztosította. Az önálló pénzkezelés mégsem volt tökéletes, mert nem mindig utalták át az előirányzott költségvetési összeget.
Fontos rendezvényen vettem részt Beder Tibor főtanfelügyelő meghívására, aki a „Jövő Iskolája Alapítvány” vezetője volt. A Kárpát–medence öt országának küldötteivel lezajlott találkozón a Magyarok Világszövetsége, főtanfelügyelők (Hargita, Kovászna), helyetteseik (Maros, Brassó), hargitai megyei iskolaigazgatók, az egyházak képviselői, Kötő József tanügyminisztériumi államtitkár tartottak tapasztalatcserét.
Az információ mennyisége és minősége sokunknak hasznos volt további munkánkban. Az első, bemutatkozó rendezvényen bemutattam iskolánk történetét és helyzetét és egy Ismertetőt osztottam ki a résztvevők között. Az „Ismertető” bemutatásnak pozitív hatása volt. Így dr. Kötő József érdeklődését felkeltve, később határozott és hatékony támogatójává vált az iskolaépítés, majd bővítés ügyének, döntő szereplője lett az iskolaépítés megvalósításának.
Politikai szinten, az RMDSZ Gyergyószéki TKT márciusi gyűlésén próbáltam megnyerni a küldötteket az iskola építésének halaszthatatlanságára (Hargita Népe, 2000 március, Gál Éva Emese:
„Szórványmagyar oktatás és TKT”, Új Kelet, Török Magdi: „A TKT-én az iskola is téma volt” , Barabás Alpár: „Területi tanácskozás”).
Az év csúcseseménye a magyar oktatás újraindításának 10., a Maroshévíz magyar nyelvű oktatás 130. évfordulói ünnepsége volt. (A római katolikus egyház dokumentumai szerint, „úgy a plébánia, mint az iskola az 1870–ik évben veszi kezdetét”).
A rendezvényt a központi épületünk előtt, az erre az alkalomra lebetonozott gyülekezőhelyen bonyolítottuk le, szerencsére egy napfényes májusi napon (2000 május 13).
Meghívottak voltak Dusa Mircea polgármester, egyházi vezetők, az RMDSZ helyi vezetői, Garda Dezső képviselő, Siklódi Burus Botond az RMPSZ és a Pedagógusok Háza képviseletében, Rokaly József, Bartha Béla nyugdíjas iskolaigazgató, testvérvárosaink képviseletében Hajdu László
(Budapest, XV . kerületi polgármester), dr. Pálinszki Antal (OMS bizottság elnöke), Bácsik János
(Marcali alpolgármestere), Monostori László (Marcali, oktatásügyi főtanácsos). Ebből az alkalomból állítottuk az első kopjafát iskolánknak.
Az RMDSZ nevében Burus Siklódi Botond díszoklevelet adott át. Mi iskolajelvényt adtunk a résztvevőknek.
Jó sajtóvisszhangja volt az eseménynek. ,,Hargita Népe”: „Ünnepel a magyar iskola”,
2000 május 10: „Évfordulói ünnepség Maroshévízen”, 2000 május 15: Új Kelet „Túl az első tíz éven”.
A rendezvény lebonyolítását a polgármesteri hivatal (külföldi vendégek ellátása) számos helyi támogató és az iskola közössége pénzügyi és fizikai támogatása révén biztosítottuk.
Május 10–én (2006) meghosszabították a városrendészeti engedélyt újabb 12 hónapra, de az eredeti „Şcoală–clasele I–IV” helyett már „Construcţie şcoală I–XII Kemény János, Topliţa” szerepelt. Ez az igazolás már más perspektívát adott az új iskola építésének.
A tanévet erős sztrájk rázta meg. A döntő siker előtt azonban meghátráltak a szakszervezeti vezetők.
Elfogadták a tanügyi káderek jogállásáról szóló statútumot, amely számos pótlékkal emelte, az amúgy alacsony fizetések szintjét.
Érdemfizetésben részesült Puskai Gyula, Séra Ilona, Hosszú Ágnes, Oltean Magda, Csíki Ildikó, érdemfokozatot Csorya Irma és Jári Mária kapott.
2000 – 2001
A tanévkezdet már jó előre vetítette azt a szemléletváltozást, ami az iskola sorsa iránti közönyből az odafigyelés iránt fordult.
Szeptember 13-án a magyar nagykövetség hét Gyergyó vidéki iskolának adományozott 200 dollár értékű könyet. Az esemény elég hangos sajtóvisszhangot kapott, felhívva a figyelmet iskoláink szegényes felszereltségére. Magam is elmondtam, hogy „a szórványmagyarság iskolái sokkal nagyobb segítségre szorulnak, mint a tömbben élők” (Újkelet, 2000 szept. 22-28, ,,Ajándék és panaszok”-Gergely Imre). De ismertette az eseményt a Romániai Magyar Szó (Gál Éva Emese ,,Könyvek a nagykövetségről”, 2000 szeptember 20) és a Gyergyói Kisújság is (Barabás Alpár „Könyvet iskoláinknak”, 2000 szeptember 20-27)
Szeptember 21-én az „Adevărul Harghitei” majd egy oldalas interjút közöl V.Gotea tollából „Sunt lucruri bune şi greutăţi” címen. A helyzetismertetés mellett fontos része a beszélgetésnek az iskolaépítés terve és ténye. A Világbanki kölcsönből építendő iskola konkrétumával ebből a cikkből szembesült a román közvélemény. Hangsúlyoztam, hogy az új épület nemcsak a mi gondjainkat oldaná meg, hanem a román iskolák tanterem problémái is megoldást nyernek a visszajuttatott épületrészekkel.
Kapcsolatainkat megerősítve részt vettem az RMPSZ Országos Küldöttgyűlésén.
2001 januárjában újabb jelét érzékeltük a felénk forduló figyelemnek. Az RMPSZ javaslatára a Magyar Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ajándékát január 10-én adták át a Csík, Gyergyó és Maroshévíz környéki iskoláknak az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Az ajándék 78 videokazettából állt és különböző tantárgyak oktatását volt hivatott elősegíteni.
Tavaszra körvonalazódott az iskolaépítés kivitelezési módozata. Nem kis erőfeszítés és utánajárás, valamint Kötő József államtitkár eredményes közbenjárására, sikerült a Világbank felújítási és bővítési programját „átütemezni” új épület megépítésére (Romániai Magyar Szó, 2001 május 4, „Magyarság Maroshévízen”-Gál Éva Emese interjúja).
Kellemetlen esemény volt, hogy két ízben is, március 29-30 és április 13-17 között, betörés áldozata lett iskolánk. Bár többször felvettük a kapcsolatot a hatóságokkal, sosem sikerült visszaszereznünk az ellopott javakat (TV, számítógép), annak ellenére, hogy biztos forrásból tudtuk, hogy a tetteseket azonosították és a tárgyak útja is, jórészt, ismert volt.
A tanévben újból megtapasztaltuk az irántunk megnyilvánuló helyi „figyelmet“, az alulfinanszírozás nehéz helyzeteket teremtett. Mint igazgató és helyi tanácsos tehetetlen voltam a többség akaratával szemben.
Ebben a tanévben 25 számítógépből álló informatika szaktermet alakítottunk ki.
2001 – 2002
Két eseményt emelnék ki a tanév történéseiből. Az első a 2001 október 3 -5 között lezajlott „Együtt Európában“nemzetközi történelmi konferencián való résztvétel. Iskolánkat Csatlós István és magam képviseltük (Szabó Kálmán és Vâlcan Ileana tanácsosokkal). Két kisdolgozattal készültünk. Végül Csatlós István felolvasta, én meg az idő szorítása miatt lemondtam előadásomat (Kulturális kötöttségek). A konferencia legfőbb tanúsága a pedagógusok módszertani-pedagógiai- pszichológiai képzésének fontossága volt. Míg a németeknél 50 % krédit pontot kell szerezzen egy tanár ezen a téren, addig nálunk 4-6 %- ot.
A másik esemény tulajdonképpen az iskolaépítés ügye, aminek már gyarapodó sajtója lett. A 2001 szeptember 13-i gyergyói TKT-n foglalkoztunk a kérdéssel. Határozott kérésünket Rokaly József, volt maroshévízi pedagógus, felkarolta és a politikai protokollum (RMDSZ-PSD) szövegébe beépíttette. Ezzel mindkét politikai szervezet kötelezettséget vállalt az iskola felépítése és középfokú intézménnyé alakítása iránt.
A városvezetés 1500 m2 területet biztosított az iskola részére. A tervezés 2000 tavaszán történt meg, nyáron meg is indult az építkezés. Sajnos az épület nagysága fokozatosan zsugorodott, az induló 17 tanteremből 13, majd 8 maradt, minden erőfeszítésünk ellenére (olyan információnk is volt, hogy más iskola fejlesztését is megoldották a mi rovásunkra). Az olyan optimista sajtócikkek, mint „Magyar iskola építését tervezik“ (Czirják Károly) nem örvendeztették meg a román közvéleményt. Az „Adevărul Harghitei“ 2002 április 26-27-i számában „Cu sau fără protocoale PSD-UDMR se construieşte un liceu în limba maghiară“ (ford.: Protokollummal vagy anélkül magyar nyelvű líceum épül) V. Gotea rosszszándékú cikkében elemzi-támadja a tervet. Kétségbe vonja, hogy 21 osztályunk működne (a valóság bizonyította 2003 szeptemberében), kétségei vannak, hogy az új épületben is két váltásban fogunk tanítani stb. Érdekes, hogy egy másik alkalommal objektív cikket jelentetett meg rólunk. Mert fel sem vette a kapcsolatot az iskolával, össze-vissza szedte az információit.
A hangulatkeltést fokozta Şandru Ilie „nemzetvédő újságíró“ újabb cikke: „Şcoala Miron Cristea botezată acum Kemény János“, Adevărul Harghitei, 2002 augusztus 14. A rosszindulattal, irigységtől és ellenséges hangvételtől csöpögő cikk minden alapot nélkülöző vádaskodások sora. Válaszomat elég nehezen hozta le a fent nevezett újság. Röviden: nem tájékozódott, nem keresett fel, nincs szándékunk megtartani a volt régi iskola épületét, nem mi kértük, hanem ránk kényszerítették a régi román iskola tantermeit, amely romokban hevert 1990-ben, nem az épület, hanem a benne levő intézmény neve ,,Kemény János”, stb.
Érzékelhető volt az általános irigység. Az 1990-ben tanúsított magatartás visszaütött: akkor nem akartak átadni egyetlen 1958 után épült iskolát sem, mert újak és jó állapotban voltak, de visszautasították azt a jogunkat is, hogy új iskolánk legyen.
Persze, a kesztyűt fel kellett venni, küzdeni. Pedig elég lett volna az a tusakodás is, amit az iskola méretei, tanteremellátása, felszereltsége, késlekedő kivitelezése, az önkormányzati hivatal önrészt megtagadó magatartása (a közművesítés: víz, szennyvíz, fűtőház, fűtés, kerítés – több, mint egy milliárdra becsült költségeit nem szavazta meg és nem utalta ki). A nyár azzal telt el, hogy szemmel láthatóan csúszni fog a szeptember 15-i átadás (az építő és az önkormányzat hibájából).
Ebben az évben érdemfizetést kaptak Hosszú Ágnes, Rabya Edith, Séra Ilona, Kacsó Csilla, érdemfokozatot 2002-2006-ra Újfalvi Anna.
2002 – 2003
Az iskolaépítés befejezésének késése türelmetlenné tett már bennünket. Mikor kész lett az épület, maradt a víz, szennyvíz, fűtőház és fűtés beszerelése. Erre a pénzt október-novemberben szavazta meg a tanács, a kivitelezést téli 30 C°-os hidegben az Electro-Beta cég vállalta el. Januárban a próbafűtést is beindítottuk. Az épület nedvessége és a finalizálások miatt a költözésre március elsején került sor. A hivatalos avatási ünnepséget március 22-én tartottuk meg.
A közvélemény, a sajtó érdeklődése nőtt. 2002 szeptember 21-én a Hargita Népe „Mikorra készül el a létesítmény” címen és teli állványokkal, képet közöl Bajna György tollából. A késés okát a közművesítés el nem végzésében láttatja. A ,,Krónika” november 5-i száma újabb cikket közöl: ”Patthelyzetben a magyar iskola” (Gergely Edit), majd december 4-én „Kései átadás-nemsokára elkészül a magyar iskola” (Gergely Edit).
Innen megtudhatjuk, hogy a műszaki átadás október 18-án megtörtént, de a november 15-i avatóünnepség közművesítés hiányában késik. A „Hargita Népe” Bágyi Bencze Jakab soraival tudatja, hogy „ Új magyar középiskola lesz”, ha a tanügyminiszter beváltja ígéretét és középiskolává lépteti elő intézményünket. (2002 december 30). Sarány István a ,,Hargita Népe” 2003 január 7-i számában még mindig a közeli átadást reméli „Januárban költözne a magyar iskola”.
A magyar iskola építése ellenérzést váltott ki még az önkormányzat vezetőiben is. Minden erőfeszítéseink ellenére elégtelen költségvetést szavaztak meg, amely lehetetlenné tette volna az új körülmények közé került iskolát. Elégedetlenségünket a ,,Krónikában” Gergely Edit „Etnikai megkülönböztetés Maroshévízen. A román iskolák több pénzt kapnak” című cikkében fejezte ki. Még Baciu polgármester is elismerte ,,valóban kiváltságos helyzetben vannak a román iskolák” és kivizsgálást kezdeményezett.
A számtalan sajtóra való hivatkozásom nem véletlen. Tudatosan használtuk ki a sajtót, mint hatalmat. Nyomást tudtunk vele gyakorolni a különböző intézményekre és hatóságokra. Ma is köszönettel tartozunk az ügyünket eképp támogató újságíró barátainknak.
Február 20-án már kijelentő mondatban írja Sarány István a ,,Hargita Népében”: „Hónap végéig költözik a marohévízi magyar iskola”. Tényleg február hónap utolsó hétvégéjén, illetve március 1-én átköltöztünk.
Az avatóünnepséget a ,,Krónika” úgy harangozza be 2003 március közepén „Átadás előtt az első magyar iskola-korszerűsítés helyett tanintézményt épített a Világbank a Hargita megyei városban”
Az avatóünnepség előtti héten, még mindig nem írta alá a miniszterasszony a középiskolai rang elnyerését igazoló rendeletet. Bármennyire is erőltettem az ügyet, nem sikerült. Számtalan közbenjárás után megszorítottuk Duşa Mircea PSD megyei elnököt, az RMDSZ-szel kötött Protokollum aláíróját, mondván, hogy nem tudjuk milyen feliratot viseljen az iskolát jelző intézménytábla. Végül szavát adta, hogy biztos a rendelet aláírásában és használhatjuk a „líceum” megnevezést.
Mindezek után március 22-én, csípős hidegben sor került az avatóünnepségre. A sajtóvisszhangot idézem a továbbiakban:
– Romániai Magyar Szó: ,,Kitartó munka eredményeként magyar iskolát avattak Maroshévízen”
(Daczó Dénes)
– Krónika: ,,Felavatták a magyar iskolát. Kemény János nevét viseli a maroshévízi tanintézmény” (Gergely Edit)
– Gyergyói Kisújság: ,, Felavatták az új magyar iskolát” (Czirják Károly)
– Adevărul Harghitei: ,,La Topliţa s-a inaugurat Liceul Teoretic „Kemény János””(Gotea Vasile)
– Hargita Népe: ,,Iskolaavató ünnepség Maroshévízen” (Bajna György)
Disszonáns volt a helyi lapban (Vocea Topliţei) Julien T. aláírásával közölt cikk: „S-a inaugurat oficial funcţionarea noii şcoli maghiare din Topliţa“. A szerző a kákán csomót keresve kifogásolta, hogy nem minden meghívott beszélt/fordított román nyelvre. Azért elismerte, hogy a rendezvény magas színvonalú volt: „se vede cu ochiul liber gustul fin al conaţionalilor noştri, când e vorba de eleganţă şi design imobiliar“, utalva az iskola szép berendezésére is.
Az esemény fontosságához mérten számos személyiség, barát jelent meg ünnepségünkön, élén a hivatalos meghívottakkal:
· Kálmán Ungvári Zsófia-főtanfelügyelő
· Burus Siklódi Botond-a Pedagógusok Házának igazgatója, RMPSZ titkár
· Costea Constantin-főtanfelügyelő helyettes
· Duşa Mircea-prefektus
· Baciu Niculaie-polgármester
· Paşca Tiberiu-alpolgármester
· Garda Dezső-parlamenti képviselő
· Adamovits Sándor-a Helikon – Kemény János Alapítvány részéről
· Rokaly József tanár-volt RMDSZ elnök
· Kötő József-volt tanügyi államtitkár, az EMKE vezető személyisége
· dr. Pálinszky Antal-a Budapest XV. Kerületi Önkormányzat részéről, az OMS bizottság elnöke
· Monostori László-oktatásügyi főtanácsos, Marcali
Az iskola építését a S.C. Comico Maramureş építési cég végezte (ing. H. Coperza, ing. Radu Iancu). A tervezést ing. Nan Aurel készítette, a tanfelügyelőség részéről Rozsos Camelia programvezető irányította és ellenőrizte.
Az avatás alkalmából az RMPSZ nevében Burus Siklódi Botond Díszoklevelet, illetve az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza részéről a „De summa scholarum necessitate… “ Apáczai idézettel jelzett köszöntő oklevelet adott át.
Az avatóünnepségen még nem középfokú intézményünk 2003 május 27-i miniszteri rendelettel líceummá avanzsált, 2003 szeptember 1-i kezdettel. Bár az új gondok és feladatok a fejünk fölött tornyosultak, azt hittük, itt van már a „Kánaán“.
A tanév történetéhez és boldogságunkhoz tartozott még a Hivatalos Közlöny (Monitor oficial) 877. számában 2002 december 5-én megjelent Sürgősségi Kormányrendelet, amely a 11. oldalon, 187-es pozícióban nevesíti a tornaterem építését a Sport utcában, az I-VIII osztályos iskolában (vagyis a mi iskolánkban). Erről majd később, mert van, mit róla mondani.
A Julianus Alapítvány, illetve a Magyarok Székelyföldi Társaságával való együttműködésem révén újra táborhelyeket kaptunk 6 tanulónak Magyarországra.
Az iskolába átköltözött tanulók számára nagyon jó körülményeket biztosíthattunk. Kiköltöztünk a volt román iskola régi, 3. számú épületéből. A Korniss negyedi épületet belső rehabilitációs munkálatokkal magasabb szintre emeltük.
Az év eleji költségvetési vita eredményeképpen a 110 milliós pénzalapunkat 280 millióra, és a teljes faellátás biztosítására váltottuk. Úgy látszik, érdemes volt ezért is harcolni és a sajtóhoz fordulni.
Újabb 4 évre kaptam igazgatói kinevezést a versenyvizsga nyomán (2003-2007). Ugyanerre az időszakra érdemfokozatot kaptam.
2003 – 2004
Tehát szeptember elsejétől középiskola lettünk. Kérésemre Sajgó Istvánt helyettes igazgatónak nevezték ki egy tanévre. A líceumi osztályok átköltözése nemcsak szervezési nehézségekbe, hanem némi ellenállásba is ütközött. Úgy a román részről, mint egyes diákok és szülők részéről, sőt pedagógusok részéről is volt aknamunka. Nem elég a külső „ellenség”, a belső „ellenzéket” is le kellett győzni. A legtöbb lényegi kifogást az informatika kabinet és a tornaterem hiánya jelentette. A tornaórákat egyelőre a Korniss negyedi épületben kialakított 72 m2-es szakteremben tartottuk. Informatika labor még nem volt, de az első félév végére ígértük, hogy lesz. És lett is, hiszen számításainkon felül gyarapodtunk 29 számítógéppel. Ugyanis a budapesti XV. kerület polgármestere, parlamenti képviselő, nem tudott az átadó ünnepségre eljönni. Így szeptember 23-án látogatást tett iskolánkban és 29 számítógépet és 100.000 Ft-t adományozott, míg az ipartestület 20.000Ft-t.
Erről a budapesti „Városházi Napló” tudósít, ,,Testvérvárosok ősze” címen.
Beiskoláztuk a Zsákhegyi (Zencani) I-IV osztályos szimultánoktatás miatt iskola nélkül maradt elemistákat.
A líceumisták beépítése iskolánk rendjébe, sajátos rendezvényeik megszervezése sok gonddal, de elégtétellel is járt. A gólyabál, szalagavató (nagykorúsítás), ballagás felejthetetlen marad számunkra.
Annál nagyobb elégtétel nem kellett, amikor egy vidéki szülő a ballagás után azt mondta, hogy sok helyen volt már, de ilyen szép ballagást még nem látott (Ebben benne volt a szülői elfogultság is, gondolom).
2004 január 10-én részt vettem a Romániai Magyar Középiskolák első tanácskozásán, melyet Sütő András üdvözölt „Gond és remény” című írásával.
Ekkorra tehető az „Alma Mater Kemény János Egyesület” alapítvány megalakulása is, amelynek 14 alapító tagja volt.
2004 késő tavaszán Bende Sándor megyei tanácsossal kihallgatást kértünk az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén Takács Csabától. Ekkor sikerült meggyőznünk az ügyvezető elnököt arról, hogy a felépült iskola nem a beígért és először megtervezett osztályteremmel működik. A tornaterem kérdésében nem volt bizakodó, mert a felépült tornaterem, amelyik nekünk volt szánva, más rendeltetést kapott a polgármesteri hivatal és politikai mesterkedések révén. A tornateremről szóló igazoló iratokat Kötő József vette át.
A tanteremhiány most is súlyos volt, mert igaz, hogy 8+1 (könyvtár) tantermet alakítottunk ki a Korniss negyedi 3 mellé, de átadtunk 4 tantermet és átvettünk még 5 osztályt (líceumi tagozat). Maradt tehát a két váltás és a két, egymástól 1,5 km-re eső, épület. Nem tett jót a közhangulatnak sem, a tanulók és a pedagógusok körében sem, hogy nem azonos körülmények között zajlott az oktatás, és a fűtéskülönbség jelentős volt.
2004 február 17-i keltezéssel megkaptuk az új kinevezéseket is.
Megterveztük az iskola lógó-ját, Sajgó István és Rokai János segítségével.
Az iskolaavató alkalmával beindított „Keménypress” iskolaújság folytatta megjelenését.
A nyári szünidőben kellemetlen újságcikkel szembesültünk. Bajna György, aki eddig számtalanszor írt és mindig pozitívan iskolánkról ”Bő öt hét” címen a ,,Hargita Népe” 2004 augusztus 7-i számában rosszindulatú és valótlan állításokkal lepett meg. Az újságíró nem keresett meg a cikk megírása előtt, információit bizonyosan ,,tájékoztatás” nyomán szerezte. Az iskolaudvar gondozatlansága nem volt elfogadható számomra és válaszcikkemben (augusztus 11) elmagyaráztam a valós helyzetet. Annál inkább rosszul esett a rossz gazdára való utalás, mert iskolánkat mindenki példaképnek állította a város többi iskolái előtt. Az incidens és a válaszcikk után még többször találkoztunk, de az esetet egyikünk sem vette elő. (Ez volt az első eset, amikor belső, „magyar” irányból ért sajtótámadás.)
Érdemfizetésben részesültek Hosszú Ágnes, Rabya Edith, Puskai Gyula, Séra Ilona, Trombitás Tünde és Újfalvi Jenő.
2004 – 2005
Az új tanévet új helyettes igazgatóval kezdtük. A pedagógusok többségének véleménye alapján Séra Ilonát javasoltuk a tanfelügyelőségnek kinevezésre, ami meg is történt.
A Budapest XV. Kerületi Önkormányzat meghívására önköltséges alapon részt vettem „A magyar nyelv Európában” anyanyelvi konferencián, Balassi Bálint születésének 450. évfordulója alkalmából. Itt ismertettem a romániai oktatás sajátosságait, ezen belül pedig a magyar nyelvű oktatás helyzetét. A konferencián részt vettek Beregszász (Ukrajna), Kassa, Bécs, Selce (Horvátország) küldöttei mellett a magyar nyelvművelés legjelentősebb képviselői.
A politikai változások nyomán, az RMDSZ kormányra kerülésével, más hangsúlyt kapott az az előkészítő munka, amellyel az iskolabővítést és tornaterem építést szorgalmaztuk. Az első rögtöni jelzés Kötő József üzenete volt: a tornaterem iratcsomóját (amit előző évben adtunk át neki) átadta Borbély László területrendezési miniszternek. Januárban már elindult a bukaresti zarándokjárás Bende Sándor, Szabó Kálmán és magam részéről. A legnagyobb gond az volt, hogy iskolánk nevén már volt egy tornaterem, az amit a városvezetés (törvénytelenül) elirányított. Szerencsére megértésre találtunk, és a C.N.I. (Nemzeti Beruházási Társaság) igazgatója a csíkszeredai Lukács Vilmos volt. Bár Hévízen a polgármester még akadékoskodott a terület és a terem fekvésével kapcsolatban, végül egyenesbe került az ügy.
A tornaterem építésének a híre újra felébresztette a „nemzetvédő“ újságírókat, támadást intézve az építés terve ellen: „În municipiul Topliţa: o nouă sală de sport se construieşte în timp ce cealaltă încă nu s-a inaugurat.“ (Maroshévízen új tornaterem épül, míg a másikat még nem adták át), az ,,Adevărul Harghitei” 2005 április 20-i számában. A válaszcikkemet, sok közbelépés után, nagy későre, egy reklámok közé dugott, utolsó előtti oldalon közölték (az első oldal helyett).
Középiskolai létünk alapján, sok utánajárás után, mi is részesültünk a líceumoknak járó informatika felszerelésben (25+1 gép).
Az Alma Mater Kemény János Egyesület révén első pályázatunkkal 26 tanuló ingázási költségeit fedeztük. Az informatika kabinet felszerelése mellett (most már 2 volt) felújítottuk Székpatakon az épületet, fásszínt, kerítést csináltattunk az új iskolának.
Magas számú részvétel mellett a tantárgyversenyeken román és magyar nyelvből, illetve katolikus vallásból értünk el jó eredményeket, ami pozitív jelzés volt az első éves középiskolai létezésünknek.
2005 nyarán árvíz sújtotta Maroshévízt is. Ebből az alkalomból Markó Béla és Borbély László területszervezési miniszter megnézte a Mogyoróson/Magyaróson/ kialakult helyzetet és, bár nagyon sürgős volt az útjuk, sikerült (Bende Sándor ügyességének köszönhetően) becsábítanunk őket az iskola udvarára. Itt meghallgatták helyzetismertetőmet, és azt, hogy dokumentumokat adtunk le már a hatóságoknál és az ügyvezető Elnökségnél. Látván a konkrét helyzetet, rögtön teljes támogatást ígértek a tornaterem-építésére és az iskolabővítésre vonatkozóan. Még az év vége előtt óriási pozitív lépések történtek ebben az ügyben.
Ebben a tanévben érdemfizetést kaptak Séra Ilona, Hosszú Ágnes, Madarász Kinga tanárok és Kacsó Csilla könyvelőnő, érdemfokozatot 2004-2008-ra Jári Mária titkárnő.
2005 – 2006
Novemberben nagyobb méretű „Kemény János” iskolanapot tartottunk. A meghívottak közül kiemelném Adamovits Sándort, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnökét, Kemény János kutatót, „ A vécsi vár vendégei” könyv szerzőjét. Kopjafát koszorúztunk, kirándultunk, stb.
Mivel még nem történt konkrét lépés a kormány részéről, új mozgósító levelet küldtünk az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez Szabó Kálmán helyi elnök és a magam aláírásával, sürgetve a tornaterem ügyét, amely már csak a C.N.I. végső döntésére várt és az iskolaügy még stagnáló helyzetét.
December elején újabb levéllel fordultunk, most már a tanügyminisztérium felé, 15 milliárd
(1500000 RON) lejt igényelve iskolabővítésre.
Mindezek ellenére villámcsapásként (pozitív) jött a hír (telefon, majd fax), amelyben Szász Attila államtanácsos közölte, hogy a szövetségi elnök, miniszterelnök–helyettes Markó Béla közbenjárása révén 10 milliárd (1.000.000 RON) lejt utalt ki a kormány iskolabővítésre.
A kezdeti meglepetéstől magunkhoz térve észleltük, hogy mekkora gondban vagyunk: ugyanis év vége (naptári) lévén nem lehetett a pénzt elkölteni. Sok tanakodás, tanácskozás, vitatkozás után a helyi tanácsra hárult a feladat a pénz átmentésére. A téli vakációban elutaztam 4 napra, fürdőre. A polgármester december 29–re tanácsülést hívott össze. Közben megtudtam, hogy akadékoskodik a pénz átmentésén, mert az csak a magyar iskolának szólt, és a gyűléskvórummal is baj van. Rögtön hazautaztam, hogy legyen kvórum és tudjam kivédeni a helyzetet. Tényleg velem lett ki a kötelező létszám. Az utolsó pillanatig ellenkezett a polgármester. Legnagyobb meglepetésünkre Paşca Tiberiu PSD tanácsos állt ki a pénz elfogadása és átmentése mellett (aki ezzel részben törlesztette a tornaterem eltérítésében elkövetett bűneit). A gyűlés ideje alatt információkat kaptam és közvetítettem a polgármesternek, hogy más helységben is megmentették a pénzt. Végül a Megyei Pénzügyi Hivatal hivatalos értesítése meggyőzte a polgármestert (Baciu Niculaie) és a pénzt, a tanács határozatát követően, átutaltuk a forgóalapba, ami a következő naptári évre való átmentést és felhasználást jelentette.
2005 januárjában kezdődött a tényleges munka.
Először, január 10–én „Tanulmányt” (Studiu) állítottunk össze az építés szükségességéről és módozatairól.
A tervezővel megbeszéltük elképzeléseinket. Tervezés, licitálás, kivitelezés, licitálás ismétlése, június elejéig tartott, ami rekordidőnek számított.
A nyári szünidő első napján megkezdődtek a tulajdonképpeni munkálatok, ami a meglévő épületre való emeletráhúzást és új, egy emeletes épületszárnyat jelentett.
Tavasszal elkezdődött a tornaterem építése is. Az új helyzetet jól tükrözte Bajna György cikke a ,,Hargita Népe” 2006 május 6-i számában.
A „Bővítik a maroshévízi magyar iskolát” cikkben ír az épületbővítésről, a tornaterem építéséről (fényképpel) és az iskolabusz szükségességéről. Ami az iskolabővítést illeti, új helyzetbe került az iskolavezetés, ugyanis a polgármesteri hivatal teljes mértékben kivonta magát az ügyintézésből és az iskola önmaga kellett végigjárja egy építéssel járó herce–hurcát, saját szakember és tapasztalat nélkül.
2006 június 22–én újból Markó Béla Államminiszterhez fordultunk támogatásért. A 10 milliárd lej kiutalt pénz elégtelennek bizonyult az iskola által megtervezett bővítéshez és a licitálás eredményének végösszegéhez (kb. 13,5 milliárd). A kérést számos személyes közbenjárás követte. Eredményeképp a Hivatalos közlöny 681–es számában 2006 augusztus 8–án, újabb 2,5 milliárd (250000 RON) lejt kaptunk a munkálatok folytatására.
Mint friss középiskolai intézmény bekapcsolódtunk a romániai magyar középiskolák tevékenységébe. Részt vettünk az első magyar nyelvű országos tantárgyversenyen, ahol sikerült egy második helyet elérnünk (Serilla Emese – katolikus vallástörténet).
Az RMPSZ által kiírt „Mákvirág” pályázaton Serilla Emese a 4. helyet szerezte meg országszinten, az ő osztálykategóriájában.
Az Iskola Egyesület/alapítvány/Communitas pályázatával, valamint a holland pénzügyi támogatás, illetve a református egyház támogatása révén teljes egészében fedeztük tanulóink ingázási költségeit.
Érdemfizetést kaptak: Rabya Edith, Deme Gabriella, Hosszú Ágnes, Kacsó Csilla, Balázs Erzsébet, Séra Ilona.
2006 – 2007
Az új tanévet ott folytattuk, ahol abba sem maradt. 2006 augusztus 29-én újabb kéréssel fordultunk a kormány, Markó Béla miniszterelnök-helyetteshez. Az eddigi 12,5 milliárd mellé még 2 milliárdot (összesen 14.5 milliárd, 1450000 RON) lejt igényeltünk. A munkálatok előrehaladtával és a pénz elégtelenségével további lépéseket tettünk. Szeptember 18-i levelemben tájékozódási-helyzetfelmérési látogatásra hívtam a megyei tanács elnökét, a prefektust és a főtanfelügyelőt. Pozitívan reagált a megyei tanács, Petres Sánor alelnök személyében és a prefektúra Strujan Constantin prefektus és Dézsi Zoltán alprefetktus révén. Rögtön felvették a kapcsolatot Markó Béla miniszterelnök-helyettessel (telefonon, késői órában, kétszer is) támogatásukról tanúbizonyságot téve. És újból ránk mosolygott a szerencse és a hatalom: az október 11-i kormányülés még 150000 RON-t (1,5 milliárd lej) biztosított az iskolabővítés befejezésére. Ezt újabb 40000 RON (400 millió lej) követte, amivel a „régi” épületrészt nyílászáró ablakokkal (termopán) láttuk el.
Az iskolabővítés befejezésére tett szeptember 15, majd november 15-ei terminus csúszott. Végül az emeletráépítést átadták és december elsején átvettük az újabb 4 tantermet, az új informatika labort (összesen 440 m2). A december elsejei részleges átadást újból a sajtó révén elért mozgósítással sikerült megvalósítani (,,Hargita Népe”, 2006 november 15: „Nem készül el határidőre a magyar iskola”, Bajna György). A cikk az iskolabővítés késése mellett a tornaterem befejezésének késedelmét is felrótta.
A véletlenül összejött Bende Sándor, Szabó Kálmán és magam találkozása megerősítette a cikkíró meggyőződését, hogy Maroshévízen az iskolaügy előrehaladása az összefogás eredménye. Ugyanakkor az iskolabútorzat hiányát is érzékeltetjük.
Nyomást gyakoroltunk a tanfelügyelőségre, amely végül, könyvelési manőverrel elégséges asztalt, széket és táblát utalt ki.
Január elején megtörtént a tornaterem műszaki átadása. Az avató ünnepséget január 27-én tartottuk az új tornateremben. Jeles személyiségek jöttek el együtt ünnepelni az avatást. Az avatószalagot Markó Béla, Constantin Strujan és Baciu Niculaie vágta el.
Jelen voltak Borbély László területrendezési miniszter, Lukács Vilmos a C.N.I. igazgatója, Antal István (Verestóy Attila nevében), Garda Dezső és Duşa Mircea parlamenti képviselők, Petres Sándor a Megyei Tanács alelnöke, Bondor István főtanfelügyelő és Costea Constantin főtanfelügyelő-helyettes, Dézsi Zoltán államtitkár, Bende Sándor megyei tanácsos . Az ünnepség után Duşa Mircea 10 labdát adományozott az iskolának.
Az eseményről így ír Bajna György a ,,Hargita Népe” 2007 január 29-i számában: „Példamutató, amit a maroshévízi magyar oktatás feltételeinek javítása érdekében sikerült elérni az iskola közössége és a törekvéseit egyhangúan támogató magyar nemzetiségű politikusoknak köszönhetően”, az ünnepséget pedig „szép és átgondolt”-nak jellemezte.
A tornaterem ügyét a helyi tanács január 31-i határozata zárta, amellyel iskolánk kezelésébe-használatába adták hivatalosan.
Nagy lépést jelentett a Megyei Tanfelügyelőség március 27-i döntése. Ennek köszönhetően iskolabuszt utaltak ki iskolánknak az ingázó tanulók és a tanulólétszám csökkenése miatt felszámolandó székpataki iskola tanulóinak beiskolázására. Ez megint csak sértette a román iskolákat és a polgármestert. Az akadékoskodásokat és a buszköltségeket biztosító költségkéslekedést feloldva kompromisszumot kötöttünk, elvállalva az 1 számú Általános Iskola tanulóinak és óvodásainak ingáztatását is, a mi 16 galócási, 4 székpataki, 4 salamási ingázó tanulónk mellett. Külön gondot okozott az autóbuszvezető állás megteremtése és betöltése.
Az iskola építkezés utolsó szakaszát az új egy emeletes, összesen 563 m2-es öt tantermet, egy óvodát és dísztermet (108 m2) magába foglaló épületszárny április végi műszaki átadása zárta. Az avató ünnepséget 2007 május 7-én tartottuk. A rendezvényen megtisztelték iskolánkat jelenlétükkel:
Markó Béla, Szász Attila államtanácsos, Tudor Veronka személyi tanácsos, Kötő József volt államtitkár, a megyei tanács vezetői, Bunta Levente és Petres Sándor, Dézsi Zoltán államtitkár, Garda Dezső képviselő, Constantin Strujan prefektus, Bartolf Hedwig főtanfelügyelő helyettes, Bende Sándor megyei tanácsos, Baciu Niculaie és Szabó Kálmán polgármester ill. alpolgármester. Részt vettek még helyi tanácsosok, iskolaigazgatók, szülők, tanulók, az iskola alkalmazottai.
Az erre az alkalomra állított kopjafát Markó Béla és Kötő József leplezte le, a facsemetét Markó Béla és Bende Sándor ültette el.
A Kemény János Elméleti Líceum, a helyi RMDSZ és az Alma Mater Kemény János Egyesület nevében díszoklevelet adományoztunk azoknak, akik hozzájárultak iskolánk fejlődéséhez: politikusok, tanfelügyelők, külföldi vendégek, egyházi vezetők, nyugalmazott pedagógusok.
A vendégek megismerhették iskolánk intézményi fejlődésének főbb állomásait az „Alma Mater” összefoglaló bemutatóból.
A sajtó most is jelentett az eseményről. Kiemelném Markó Béla beszédéből, hogy „Az iskolaépítéshez nem csak pénzre, hanem közös erőfeszítésre, összefogásra van szükség: a maroshévízi magyarság ismét bebizonyította, hogy mindig azoknak van igazuk, akik mernek álmodni, akik nem riadnak vissza az első nehézségektől.”
Az álom valóban teljesült: új épületben, modern bútorzattal, egy épületben, egy váltásban működik a magyar nyelvű oktatás Maroshévízen az óvodától a XII-ik osztályig.
Az iskolabővítés 14,4 milliárd lejbe került, míg a régi szárny 6 milliárdba (akkori árakban). Csak a most kapott új bútor értéke 233 millió lej. Az iskola területe 5800 m2-re bővült, a beépített iskola alapfelülete 731 m2, összfelülete 1900 m2.
Tulajdonképpen a hozzáépítés nagyobb (1002 m2) mint az eredeti új iskola (880 m2). A már meglévő tornaterem 1100 m2 felületű.
A bekötőút állapotán is javított valamennyit az önkormányzat.
Az iskola interetnikus kapcsolatait javítva részt vettünk a Suceava-i vetélkedőn.
A magam részéről befejezettnek tekintettem igazgatói feladataimat és, a hivatalos nyugdíj -korhatárt elérve bejelentettem visszavonulásomat. A tanfelügyelőség megpróbálta halasztani a nyugdíjazást. Végül még egy utolsó tanévet felvállalva, figyelembe véve az újabb beruházási teendőket (fásszín építése, udvar rendezése, bentlakás-étkezde-tanári lakások építése) maradtam posztomon.
Érdemfizetést kaptak: Séra Ilona, Madarász Kinga, Trombitás Tünde, Kacsó Csilla, Újfalvi Jenő.
2007 – 2008
A további tervek valóssá váltak. Októberben kaptunk pénzt a fásszínre (tervezés, licitálás, kivitelezés) és a bentlakásra (tervezés, licitálás, közművesítés 2,4 millióval, 240000 Ron).Bár sokáig gond volt a bentlakás épitésére szánt terület biztosítása, Szabó Kálmán és társörökösei 1500 négyzetméter területetet adtak át ingyen erre a célra.
A helyi költségvetés először biztosított egy milliárd lejt (100000 Ron) az iskola fenntartására.
Részt vettünk a magyar tannyelvű középiskolák 3. országos versenyén.
Az országos tantárgyversenyen javuló eredményeket értünk el (sí, karate, katolikus vallás, filozófia, román nyelv).
Tulajdonképpen ez a tanév az átadás jegyében zajlott, mind több feladatot adtam át helyettes igazgatónknak, felkészítve a jövő tanévre. Ennek hozadékát a következő tanév igazolta.
Az utolsó tanév a 43 éves pedagógiai és 12 éves igazgatói tevékenységem elismeréséről is szólt számomra: pályázat révén a szakminisztérium „Diplomă de excelenţă” (Kiváló pedagógus oklevél) elismerésben részesített. Az RMPSZ 2007 október 20-án „Ezüstgyopár” díjat adományozott.
A megyei tanács „Életmű díj”-jal jutalmazott 2008 május 8-án. Ez a kitüntetés különösen értékes, mert első alkalommal tüntettek ki Maroshévíz és környékéről magyar személyiséget, Székelyudvarhelyről meg románt.
A tanév végén megható és meglepő búcsúztatásban volt részem az iskola és a helyi RMDSZ részéről, valamint a szakszervezet által.
Érdemfizetésben részesültek: Séra Ilona, Deme Gabriella, Mohácsek Ákos, Bükfejes László.
ZÁRSZÓ
Az elmúlt 12 év intézményi fejlődésének bemutatása volt a fő célom, mint azt az első beszámolók is tették (Rokaly József, Komán János).
Több eseményről részletesen, másokról röviden vagy egyáltalán nem szóltam. Amit fontosnak talál az iskola közössége, kapcsolja beszámolómhoz, ahogy én is tettem az első kettőhöz.
Szerencsés embernek tartom magam, mikor számba veszem a legfontosabb állomásokat, megvalósításokat. Jó időben, jó helyen voltam, kedvezett a társadalmi, gazdasági és politikai helyzet. Széleskörű kapcsolataink gyümölcsöztek.
Ha visszatekintek, már történelmi időnek számít 12 év, ha nemcsak az anyagi változásokat nézzük. Gondoljunk a humán kapcsolatokban végbement változásokra, a tanár-diák, pedagógus-szülő, iskola-más intézmények új viszonyára. Vagy a pedagógusi munkában történt változásokra: az értékelés/tudásmérés objektívizálására, a tananyagtervezés módjára, a továbbképzési formák fejlődésére. A lényeg azonban az marad, hogy mindezek a változások mennyire szolgálták az oktatás/nevelés hatékonyságát. És ne feledjük: nem igen javult a pedagógusi munka és pálya társadalmi megítélése. A mai tanuló ifjúság már nem hiszi el, hogy egy sikeres városközi telefonbeszélgetés napokba tellett, hogy egy megyeközponti út 13-14 órába telt, hogy nem ismertük, majd nem volt számítógépünk, mobiltelefonunk, digitális fényképezőgépünk, 100 éves iskolapadokban ültünk. Akkoriban már örülni tudtunk egy vízcsapnak, a meleg tanteremnek, a délelőtti váltásnak.
Ha visszaemlékezem az elmúlt 12 tanévre, pedagógus kollégáimra is gondolok. Gondolok azokra, akik ebben az időszakban vonultak vissza, részben vagy teljesen a pedagógusi pályáról: Köllő Margit, Dénes Géza, Balla Éva, Strasszer István, Lázár Márta, Hosszú Ágnes, Mikle Erzsébet, Oltean Magdolna, Komán Felicia, Komán János. Sajnos egy páran már örök nyugovóra tértek. Gondoljunk Rájuk!
Gondoljunk azokra is, akik ebben az időben léptek a pedagógusi pálya nehéz útjára, akiknek a lépteit a mi pedagógustársaink ügyelték, támogatták. Ők a jövő pedagógusai.
És gondoljunk azokra, akik életük teljében végigküzdötték az építés éveit és most élvezhetik munkájuk gyümölcsét.
Mindenkire gondoljunk tisztelettel és szeretettel, amikor számvetést készítünk.
Mérlegkészítésnek is tekintem ezt a zárószót.
Mit tartok legfontosabbnak a 12 évi eredményekből, tehát:
– a Korniss negyedi iskola modernizálását
– felújítási és bővítési tervek új iskola építésére változtatását (2001)
– az új 8 tantermes iskola felépítését (2003)
– iskolánk középiskolás rangjának a kiharcolását (2003)
– a tornaterem visszaszerzését, felépítését (2006)
– az iskolaautó és busz megszerzését
– az iskolabővítést (emelet, új szárny)
– egy váltás, egy épület, óvodától XII. osztályig (2007)
– fásszín felépítése, az udvar és iskolakörnyezet képének megváltoztatása
– a hévízi magyar nyelvű oktatás körülményeinek javítása, modernizálása
– az iskola mellett és az iskoláért működtetett „Alma Mater Kemény János Egyesület” megalapítása (2003)
Köszönetet mondok mindenkinek, akik mellettünk álltak, segítettek, támogattak. Amit elértünk az az összefogás eredménye. Az egész egy mozaik, amelyben minden darabocska valakinek a hozzájárulása. Összefogtunk a maroshévízi magyar közösség számára oly fontos anyanyelvű oktatásáért. Azt, amit 1990-ben célul tűztünk ki, megvalósult: önálló tanintézménybe, egy iskolába, egy közösségbe vonni a magyar nyelvű oktatást. Munka közben senki sem gondolt elismerésre, tapsra. Az elismerés csak ráadás, mert „A SIKER SOKAT IGAZOL, DE KEVÉSRE JOGOSÍT” (Horváth Imre). De mindenkinek kijár, aki ehhez az építményhez bár egy lapáttal, téglával hozzájárult.
Mohácsek Ákos
Igazgató 1996-2008