Történeti tudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent?
S kinek nincs múltja, hova ülteti a jövendőt, mely mélyebb
földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge?
Hunfalvy Pál
Kirándulás az elemi osztályok részére
Indoklás
Az utazás ősidők óta az ismeretszerzés, a beavatás leghatékonyabb módszere. Ki ne ismerné a próbatételekkel tűzdelt útját számtalan, régmúlt időből örökölt mesehősnek, akik gyermekként indulnak el az ismeretlen felé, és érett felnőttként térnek haza? Nem ok nélkül mondhatjuk tehát, hogy a kirándulás egy ősi oktatási módszeren alapszik, empirikus ismereteket szolgálva az egyre elvontabb és elméletibb világunkban.
Mostani kirándulásunk során a kisdiákok ellátogatnak a magyar kézműves mesterek otthonába, műhelyébe, és e látogatás kettős célt szolgál. Egyrészt a hagyományok ismeretét, mely elengedhetetlen része az általános műveltségünknek, másrészt kedvcsináló vagy ötletadó pályaválasztáshoz azoknak, akik nem a szellemi munka terén szándékoznak érvényesülni felnőtt korban.
A kirándulás célkitűzései:
– a hagyományos kézműves mesterségek megismerése, a felhasznált alapanyagok tulajdonságainak ismerete, a munkaeszközök ismerete, és a végtermékek hasznának megismerése;
– a megye érintett helységeinek megismerése;
– a földrajzi ismeretek bővítése;
– a közlekedés és csoportos utazás szabályainak ismerete és ezek betartása.
Célcsoport:
A Kemény János Elméleti Líceum elemi osztályos diákjai, és a kísérő tanítók, tanárok.
Szervezők:
Rabya Edith, a II. A osztály tanítónője
Csiki Ildikó, a II. B osztály tanítónője
Kísérők:
Sipos Mária-Magdolna, az I. osztály tanítónője
Trombitás Tünde, a III. osztály tanítónője
Újfalvi Anna, a IV. osztály tanítónője
A kirándulás útvonala:
Maroshévíz (Topliţa) – Csíkmenaság (Armăşeni) – Csíktaploca (Topliţa-Ciuc) – Csíkmadaras (Mădăraş-Ciuc) – Csíkdánfalva (Dăneşti) – Csíkkarcfalva (Cârţa) – Gyergyószenmiklós (Gheorgheni) – Gyergyószárhegy (Lăzarea) – Maroshévíz (Topliţa)
Célpontok:
1. Csíkmenaság – bútorfestés
Település Csíkszeredától 20 km-re. Védőfalas temploma egy Árpád-kori templom helyén épült a XV. században, későgótikus stílusban, gótikus freskókkal, barokk hajóval.
Mindezt ablakmértművei, ajtómaradványai és támpillérfedőlapjai igazolják (Köpeczi S. József). Kőkerítéssel védett. A templomra utaló első okleveles adat 1583-ból való, amikor katolikus papja van. A templom ennél sokkal korábbi. Többen Árpád-korinak (a 13. század első feléből) vélik. Ma ez a templom Alcsík legértékesebb kultikus műemlékei közé tartozik. A templom legrégebbi darabja a sekrestye falában megőrzött román kori rózsaablak (Entz Géza, 1943. 218). Ez egy korábbi, 11-13. századi templomocska ablakrózsája lehetett (Köpeczi S. József, 1929). Ugyancsak az első építési kor maradványai a román kori rózsaablakok, melyek formájukkal egyedülállóak (Entz G. 1943. 218). A gótika emléke a szentélyben található szentségtartó fülke. A templom külön ékessége a bordák közötti falfestmények. Ezek a gótikus korban készültek, de későbbi átfestéssel, amit a hajó festett deszkamennyezetén az 1455-ös évszám jelez. Az 1543-ban készített szárnyas oltárát 1915-től a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. A táblaképek valószínűleg korábban, az 1520-as években készülhettek Dürer metszetek nyomán. (Mihály Ferenc, 1998. 112). A főoltár jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.
A templom hajóját 1655-ben barokk stílusban átépítik, a barokk oldalcsarnokot pedig 1858-ban építették. A középkori freskók 1651-ben készültek, majd 1928-ban átfestették.
A 16. században készült Mária szobor a csíksomlyói faragó-iskolából került ki, nagyon hasonlít a csíkszenttamási Madonnához. A szobor a templom padlásáról került elő az 1940-es években, Szervátiusz Jenő találta meg, miközben az 1665-ös festett kazettás mennyezetet kereste (Nagy Béla, 1941 és Mihály Ferenc, 1998. 111). A szobrot jelenleg a plébánián őrzik. 120 cm magas és a 15. század harmadik negyedében készülhetett (Balogh J. 1943).
A torony 1836-ban épült. Bejárója csúcsíves kőkeretű, a többi új. Egyik harangját 1542-ben öntötték, a másik 1604-ből való (ezt 1835-ben újraöntötték).
A menasági bútorok sajátos mintázatát Károly Veronika kézműves tanítónő mutatja be, és mesél a fáról, festékekről és a festés módjáról.
A gyerekek segítségével tárgyi emlékeket gyűjtöttünk össze egy, a faluban megszervezett kis néprajzi gyűjtemény számára és azt tapasztaltam, hogy szívesen adták az emberek. Örültek, hogy megmentődnek az utókor számára az adott tárgyak, az értékeik, és bízom benne, lesz majd a fiatalok között olyan, aki megőrzi ezeket az értékeket, és a hagyományápolásban is biztosítja az utánpótlást. – vallja egy interjújában.
2. Csíktaploca – fafaragás
Következzen a mester bemutatkozója saját honlapjáról:
Török Csabának hívnak, 1962 július 6-án születtem Csíkszeredában. Ugyanitt tanultam, itt élek és dolgozom.
Tevékenységi területem: fa- és csontfaragás, domborművek, szobrok, fa-restaurálás. A szakmában 1976 óta dolgozom.2001-ben megkaptam a „Fafaragás kiváló mestere” címet.
Közéleti funkcióim a következik:
1997-2000 között a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség titkára voltam, 2000 után pedig alkotási felelőse ( külföldi és hazai kiállításokat szervezek)
1998-ban alapító tagja voltam a gyímesfelsőloki „Lépések formákban és színekben” művészeti alapítványnak.
Elnöke vagyok a csíktaplocai „Kolping-családnak” ahol saját költségen faragó osztályt vezetek.
Alapító tagja és oszlopos bedolgozója vagyok a csíkszeredai „Varga Károly faragó egylet”-nek
Több mint 100 kiállításon vettem részt, számtalan díjat és kitüntetést kaptam az évek során.
3. Csíkmadaras: székelyruha gyűjtemény
Tankó Molnár Mária nyugalmazott tanítónő ruhagyűjteménye több okból is érdekes látnivaló.
Egyrészt azért, mert saját készítésű ruhái a helyi anyagokat és hagyományokat követve egyedi darabok, másrészt azért, mert babákra szabott miniatűr gyűjteményében fellelhető a falu ismert viseletének története, eredeti anyagokból. Van itt polgári viselet, viselős ruha, ünnepnapi viselet is bő választékban. Saját bevallása szerint a családi hagyományt, édesapja hagyatékát követve kezdte el gyűjteni és készíteni a ruhákat.
4. Csíkdánfalva – fazekasság
Csíkdánfalva népművészeti műhelyének bemutatását Szász Judit vállalta, aki nemcsak oktatója az ismert játszóházaknak, hanem maga is kézműves, és résztvevője a kézműves vásároknak..
A település a felcsíki fazekasság központja, a piros és fekete mázatlan kerámiákat körülbelül 150 éve készítik a faluban. A fekete kerámia különlegessége, hogy égetéskor a katlant lefojtják, így a füst nem tud eltávozni a kemencéből, ezáltal feketére festi az agyagedényeket. Tréfás székely mondás szerint a fekete kerámiák sötét színüket onnan kapják, hogy este készülnek.
A kerámiakészítés a falu főutcáján, a templommal szemben levő műhelyben folyik, ahol nézelődni és vásárolni is lehet. A műhely egyelőre 7 és 15 óra között tart nyitva, de a nyári főszezonban az idelátogató turisták miatt a nyitva tartás meghosszabbítását tervezik. Ha valaki mégis zárt ajtókat találna, nyugodtan kopogjon be valamelyik ablakon, mert bent a műhelyben, általában, mindig tartózkodik valaki.
A fazekasműhely mellett egy szövödét találunk, ahol hagyományos csíki festékes szőtteseket is készítenek. Napjainkban már inkább a festetlen, natúr színű gyapjúszőnyegek és csergék a kelendők, de rendelésre egy-egy régi darab valódi „festékes” mását is elkészítik.
5. Csíkkarcfalva – gyapjúfeldolgozás
Utunk a Mózes Gyapjúfeldolgozó Manufaktúra termeibe vezet, következzen a cég bemutatkozója:
A manufaktúra alapítója Mózes Csaba és Annamária. Vállalkozásukat 1991-ben kezdték el felépíteni. A 90′ évek elején sikerült teljesen elsajátítani eme ritka de nagyon érdekes és szép mesterség titkait.
Ma egy gyönyörű és egyedi vállalkozás tulajdonosai. Tevékenységi körük a gyapjú teljes körű feldolgozása, festése amiből gyönyörű kézi készítésű szőnyegeket, futószőnyegeket, ágyterítőket, garnitúrákat késztenek. Ezenkívül készülnek kitűnő minőségű gyapjú plédek, pokrócok natúr és színes változatban, gyapjú posztók és szövetek minden színben, gyapjú paplanok, párnák, derékaljak, matracok, népi és székely népviseletek, zsinóros kabátok, mellények, Bocskai és díszmagyar öltözetek, népi ruhák, ingek, blúzok, nadrágok, szoknyák, belső lakberendezéshez függönyök, csipkével díszített asztalterítők, ágyneműk, díszpárnák.
Kapható nemezeléshez szükséges fésült gyapjú, szövéshez és kötéshez pedig vékony és vastag fonalak. Ezenkívül derékmelegítők, lábmelegítők, derékpárnák tévézéshez, utazáshoz nyakpárnák ezek is mind gyapjúból.
Ezek a termékek a legtermészetesebb úton készülnek, előállításuk során nem történik környezetszennyezés sőt a gyapjúból készült termékek tisztántartásához nem szükséges mosószer használata sem, nagyon praktikusak ,kényelmesek, egészségesek, melegek és hosszú élettartamúak.
6. Gyergyószentmiklós: Makramé / Bogozás
Dániel Margit óvónő és kézműves bemutatja a bogozás csínját-bínját, a nyersanyagokat, az alapcsomókat és néhány terméket. Ugyanitt megtekinthetjük a Portéka Egyesület aktuális kiállítását a Tarisznyás Márton Múzeum udvarán.
7. Gyergyószárhegy – írott tojás gyűjtemény
Erdély egyetlen hímestojás-múzeumát Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastély északkeleti bástyájában rendezték be. A Szárhegyi Művészeti és Alkotóközpont tulajdonában lévő gyűjtemény közel kétezer törékeny csodát tartalmaz. A kiállított mintadarabokon túlnyomórészt a székelység és a csángók mintaanyagát örökítették meg, de szép számmal akadnak Tisza vidéki, balatonfelvidéki és kárpátaljai hímes tojások is.
„A kiállítást többéves gyűjtés, kutatás előzte meg, és eközben fogalmazódott meg az ötlet, hogy valamiképp át kellene menteni az évezredes formavilágot a 21. századnak” – fogalmazott Kisné Portik Irén néprajzkutató. Mindezt azért tartja fontosnak, mert az írott tojások motívumai évente csupán egy alkalommal „villannak fel”, mégis fennmaradtak mint a húsvéti ünnepkör meghatározó szimbólumai.
A hímestojás-múzeum ötlete a nyári Táltos Kézműves táborok alatt fogalmazódott meg. A táborozások idején a környékbeli tojásíró asszonyok egy-egy alkalommal 200–300 hímes tojást készítettek és hagytak az alkotóközpontnak.
A kézműves szakmák csoportosítása
A felhasznált anyag fajtáitól függően lehet talán a legegyszerűbben csoportosítani a mesterségeket, amelyek egyéb, – politikai, gazdasági, statisztikai vagy társadalmi – besorolása sokkal bonyolultabb. Pl.: népművészeti ágak, kisipar, háziipar, hobbi, engedélyezett vagy nem engedélyezett szakma, képesítés nélkül gyakorolható szakma, stb. készítményei.
Az alapanyagokat megtermelő vagy előállító és egyéb, szakképzettség nélkül is végezhető őseredetű munkákat összefoglaló néven többnyire népi mesterségeknek, népi foglalkozásoknak is nevezzük.
A szakmák felsorolásánál (K) jelzés jelöli a szakmával rokonítható, jelenleg a képzési körön kívül eső (ún. kihalt, vagy kihalóban lévő mesterségeket), – (M) jelöli a régi magyar megnevezést és (N) jelöli a német nyelveredetű szakmanevet, illetve zárójelen belül olvasható még magának a szakmai munkának, munkáknak a jellemző megnevezései.
Az alábbi felsorolás csak azokat a főbb szakmaneveket tartalmazza, melyek termékei a mai korban még ismertek vagy használatosak, illetve utódszakmákban tovább élnek.
Élelmiszer alapanyagok feldolgozásával foglalkozó mesterségek
– molnár – vízimolnár vagy hajómolnár – (K) – (őrlés)
– pék, sütő (M) – (kelesztés, dagasztás, sütés)
– mézeskalácsos, mézes, bábos, mézesbábos – (M) (mézeskalács és märc készítés)
– gyertyamártó – gyertyaöntő (a mézes társszakmái a méhviasz-feldolgozásból adódóan) – (K)
– cukrász – a mézes mesterségből alakult ki (édesség és tortakészítés)
– mészáros (taglózás, vágómarha feldolgozás), – hentes, böllér (szúrás, sertés feldolgozás)
Fa- vagy bőranyagot megmunkáló mesterségek
– ács (M) – hajóács (K) – malomács (K) (gerendafaragás és ácsolatkészítés, az ács nem gyalul egyedül a faszakmákból)
– asztalos vagy bútorkészítő, az ácsmesterségből vált ki (fűrészelés, gyalulás)
– faesztergályos (bútorláb- és díszkészítés, faoszlop esztergálás és faragás)
– hangszerkészítő: a terméknév szerint elkülönültek a klf. fahangszerek készítői
– hordókészítő, kádár, bodnár, borkötő – (M), pintér, binder – (N)
– kerékgyártó, bognár – szekérkészítő – hintókészítő – (K) (M)
– kép- és tükörkeretező, -készítő
– szíjgyártó, szíjártó – (M) (K) – utódszakmája a bőrdíszműves
– nyerges, nyeregkészítő – (M) (K)
– bocskoros, bocskorkészítő, varga, csizmadia – (M) (K), cipész (M) , suszter (N)
– subás, subakészítő, subavarró – (K) (M)
– tímár, bőrkészítő (K), volt fehér tímár (M) és vörös tímár, kordoványos (török eredetű)
– dobkészítő – (K) (bőr- fa- és fémmegmunkálással)
– szűcs (úgynevezett teljes szakma: a nyúzást követően a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal a különféle ruházati termékeket) – résszakmái a kesztyűs (bőrkesztyűkészítő) – és a kucsmás (kucsmakészítő) (M) (K)
Növényi rostanyagot, szőrt vagy szarut feldolgozó mesterségek
– fonó és szövő (M) takács (K), vászon-, szőnyeg- textilkárpit szövő (a fonás az elemi szálaknak orsóval sodrás általi összetapasztása, – a szövés pedig az így megfont fonalaknak vagy fonalkötegeknek a keresztirányú összeépítése bújtatással, csónak vagy vetélő segítségével.)
– szabó (M), ruhakészítő (szabás, varrás)
– kékfestő (K), kelmefestő
– gombkötő és paszományos – (M!) (K) , utódszakmája a csipkeverő
– csipkekészítő csipkeverő (M), a gombkötő szakma utódja
– papírmerítő, papírkészítő (M) (K)
– könyvmásoló (K) (kalligráfia) – nyomdász – könyvkötő
– kötélverő, kötélkészítő – (M) (K) (sodrás, fonás, eresztés)
– tetőkészítő (zsúp és nád alapanyagokból) (K)
– kárpitos – (M), (bútor- és falikárpit beépítés, függöny szabás és felhelyezés)
– kártoló – (K), gyapjúfonó
– nemezkészítő, nemezelő (M) (K)
– csapó, gubás, gubacsapó, gubakészítő – (K) (módszerei mint a szövésnek)
– szűrszabó, szűrös (K)
– süveges (M) (K), utódja a kalapos (sapka és kalapkészítés)
– gombos, gombkészítő, (szaruból, kagylóhéjból) (M) (K)
– fésűs, szarufésű készítő – (M) (K)
Fémekkel dolgozó mesterségek
– aranyműves, ezüstműves – (K), utódszakmáját ötvösként ismerjük
– vésnök – pénzverő – (K)
– ötvös, ma együttes a képzése az ékszerkészítő és a drágakőcsiszoló foglalkozással
– bádogos: edény- (K) és épületbádogos
– kovács – (Szláv), vasverő – (M), szakmán belüli tagolódás alapján ismert: patkoló- vagy patkókovács (lópatkolás), borotva-, serpenyő-, kapa-, olló-, csapda-, ár- és körző-, szeg- és szegecs-, sarló-, kasza-, szer- és szerszám-, balta- és fejsze-, kalapács-, fúró-, lánc-, fegyver-, és a műszerkovács, stb.
– lakatos, lakatkészítő (K), kivált belőle a karosszériás, géplakatos, mezőgazdasági géplakatos
– karosszérialakatos, karosszériás, autókarosszériás (a hintókészítő mesterek utódszakmája is)
– órás (mechanikus órakészítő és órajavító) (K), digitális órajavító
– műszerész, irodagép műszerész, varrógépműszerész, elektroműszerész, stb.
– zenegépkészítő, az órás szakmából vált ki (verkli, kintorna, stb.) – (K)
– réz- és bronzműves, üstkészítő (K), réztárgy- és rézfúvós-hangszer készítő
– öntő, rézdísz- és harangöntő
– ónműves – (ónedény- és dísztárgykészítő mélyhúzással, mélynyomással és forrasztással) (M) (K)
– vasöntő, olvasztár (M), kohász: a bányászatból vált ki
– vízvezeték készítő, vízvezeték-szerelő (kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt)
Agyag- és kőfeldolgozó, üvegkészítő mesterségek
– üvegfúvó – (K), ólomüveg készítő – (K), üvegöntő – síküveg készítő
– fazekas, gelencsér, gölöncsér (M) (korongolás) – elkülönült korsós és tálas mesterségekre
– tetőcserép,- és tégla készítés (kemencében égetés)
– kályhacserép készítés, kályhás (manapság csak kályharakás)
– festő, szobafestő (érc- és szerves eredetű anyagok porát vitte fel tojásfehérje, – majd enyv mint ragasztóanyag segítségével)
– tetőfedő – cserepes (zsindely, pala vagy cserép anyagokból), a mai tetőfedő szakma az épületbádogos szakmával van képezve
– kőfaragó (malomkő vagy épületkő faragó) – kihalt utódszakmái a palavágó (tetőpala) és a kőrakó (utcakő-rakó)
– kőműves (kőmíves) – (M)
– bányász (fém-, szén- és ércbányász), sóvágó – (M)
Kiegészítő- vagy kismesterségek, – népi foglalkozások
Általában női foglalatosságok:
– gyékény,- szalma- (szalmabáb) és csuhéfonás, (székkészítés: dél-dunántúli svábok), csuhébaba-készítés
– játékkészítő – babakészítés
– népi díszített szőtteskészítés, horgolás, kötés, hímző, hímvarrás
– foltvarrás
– koszorúkészítő virágkötészet
– viráglenyomat- és képkészítés
– gyöngyfűzés
– tojásírás (tojásfestés, tojáskarcolás, batiktechnika) – tojáspatkolás, tojásfestő
Főként férfiak által végzett munkák:
– kéreg és taplómegmunkálás (toplászat)
– kosár-, varsa-, méhkas-, vékafonás (fekete vesszőből), – szekér kas- , bútor- és székfonás (fehér veszőből)
– csont- és agancsfaragás (ékszer, kupáncs díszítés, ősi magyar mintákkal és varázsjelekkel)
– szaru- és tülökmegmunkálás (lőporszaru, ivótülök, rühzsír- és sótartó)
– lószőr- és bőrmunkák (tűtartók, gyűrűk, rátétek, szironyozás, szíjfonatok, sallang, pillangó)
– pásztorfaragás, molnárok és barkácsolók fafaragása (vésés, domborúfaragás, mélyítés, spanyolozás, szökröny- kopjafa- fejfa- és kapufaragás, faház- fatemplom- és fatornyok, haranglábak díszítő faragása, székelyfaragás, kunkép és jászkép faragás, stb.
– teknő- és csónakvájás, illetve készítés
– bútor festés: tulipános láda, hartai festett bútorok, templomi famennyezet-festés, stb.
– busómaszk- báb és maskarakészítés
– ón- és ólomöntés fémberakás készítéshez is, díszítőminta szegecselés
– kolompkészítés, csengőöntés, szegkovácsolás, drótfonás, edényfótozás
– vályogtégla készítés, vályogvetés
Hagyományos népi munkák a gazdálkodás köréből
Eleink gazdálkodásába tartozó foglalkozások:
– Gyűjtögetés (böngészés, gomba –bogyó –harmatkása –sulyom -gyógynövény és fűszernövény gyűjtés, nádvágás, gyékényvágás, erdőlés)
– Méhészkedés (vadméhraj-befogás, méhkas készítés, átdobolás, méztermelés)
– Vadászás (sólyommal [(solymászat)], lépvesszővel, csapdával, hurokkal, tőrrel, veremmel, hajítófegyverrel pl. fokossal, dobófával, kopjával, libucütővel, nyíllal, parittyával, golyós puskával, hajtóvadászat állati segítséggel)
– Halászat: rekesztő, kerítő, emelő, hajtó, álló és vetőhálóval, kosárral vagy nyeles lepővel tapogató, hurokvető, szigonyos, vad madárral történő), horoggal történő horgászás és rákászás, alterületei a csíkászás, pákászás.
– Földmívelés formái a nyomásos gazdálkodás, vetésforgó, tagosítás, stb., szakszavai: irtvány, határ, mesgye, szérű, dűlő, ólaskert, szállás (ld.: Jászárokszállás), szeres település, egy-, és kétbeltelkű települések, parlag, ugar, szérű, tarló, zsombék- és erdőirtás, munkamódszerei: ásás, kapálás, szántás (ekézés), vetés, boronálás, hengerezés, gyomirtás, aszatolás, hegyezés, egyelés, kaszálás és lelegeltetés, gyomlálás, töltés, ritkítás, fialás, nyűvés, aratás, kölestépés, tengeritörés, szárvágás, nádvágás (nádvágó vagy gagucs, kaszur, tolókasza, lápmetsző), sarlózás (sallózás), kaszafenés, kaszálás, rendre vágás, rávágás, marokszedés, kévekötés (kéve, kepe, kereszt, rakás, kalangya), részes aratás (summások), aratás kalákában, szakszavai: szérűskert, rakodó (lóger), hordás, csűr, asztag, asztagláb, szérű (alföldi-matyó-fedett), cséplés, nyomtatás, köleshántás, tengerihántás, tengerimorzsolás, agyalás, szalmázás, ágyazás, fordítás, rázás, karimázás, törekelés, szórás, szelelés, szórórostázás, stb.
– Gyümölcstermelés (ültetés, gallyazás, hernyózás, nemesítés, gyümölcsszüret)
– Szőlőművelés vagy szőlőmívelés, vincellérség : nyitó-metsző-kapás-ganajhordó-szedő-puttonyos-csomoszoló-sajtoló, később egy szóval kifejezve napszámos. Védőszentjük Szent Orbán (május 25.), régi magyar szakszavaink a szőlő, bor, csigér vagy csíger, seprő, szür vagy must. Munkamódszerek: ültetés lugasosan vagy karó mellé, nyitás, fedés vagy takarás, oltás vagy olytás, karózás, metszés, kapálás, szüretelés metszőkéssel vagy metszőollóval. A legjövedelmezőbb és legmegadóztatottabb fogalakozás volt a középkorban.
– Konyhakertészet, virágkertészet és bolgárkertészet, kosárfonó-fűz termesztés, áztatás, vonás stb.
– Hagyományos állattartás (szilaj, félszilaj- és jászlas tartás) és a pásztorkodás formáinak elnevezései: libapásztor, juhász, kanász, kondás, csürhés, gulyás, csikós, stb. – szervezeti felépítése: kisbojtár (lakos) – bojtár – számadó, szakszavai: nyáj, jószág, barom, legelő, tilosban, terülés és capolás, delelés, itatás, gémes kút, nyájőrző és a terelőkutya, karikás ostor, pásztorbot, gajló, kifogás, pányva (árkány), pányvázás (lasszózás), disznólábfogó, őrzés, bogárzás, megriadás vihartól, füsttől vagy vérszagtól, éjszakai járatás, tábortűz, pergő-zörgő-kolomp-harang-csengő, számontartás: billogozás vagy billyogozás, billyogzó vas (tulajdonjel-besütő), fülcsípés, malacorr karikázás stb.
A szolgáltatások körébe tartozó szakmák (pl.: borbély, vajákos és ráolvasó, bába, gyógyfüves (füves), piócás, hegybíró, kisbíró, szekeres, kocsis, postakocsis, talyigás, hordár, kereskedő, fogadós, kocsmáros, lacikonyhás, fényképész, földmérő, térképész, stb., – és a műszerekkel, gépekkel, elektromossággal foglalkozó vagy azokat javító,- valamint a művészetekhez közelálló szakmák (üvegfestő, virágrendezés (ikebana), gobelin készítés, makramé készítés, iparművészettel kapcsolatos fogalmak, stb.)itt nem szerepelhetnek.
Rabya Edith, tanítónő