2011 november 4-én egy mesemondó vetélkedő zajlott iskolánkban, amely a „Meseszer”elnevezést viseli. Ez az elnevezés iskola jelönmagáért beszél, a szer szó jelentése ugyanis kapcsolódás, társulás. A játékot az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár indította útjára, azzal a céllal, hogy a mesemondás „ősi szertartásával ez a magunkfajta emberi szerzet felszerelje magát türelemmel, az újrakezdés képességével, erkölcsi renddel, humorral, töretlen elszántsággal.”
A játéknak mindösszesen mint a mesében 3 alapszabálya van:
1. szabály:
a mesemondást tovább kell adni két másik településnek (iskolának, osztálynak, családnak, közösségnek), meghívott képviselőik jelenlétében.
2. szabály:
magyar népmesét kell mondani
3. szabály:
a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint történjen a mesemondás
A stafétát a gyergyóremetei Balás Jenő Általános Iskolától kaptuk. A játék alapszabályzatának eleget téve mi is tovább adtuk a mesemondó játékstafétát másik két településnek. Mivel szorványvidék vagyunk választásunk két szorványtelepülésen működő iskolára esett, a salomási a Sfântu Andrei Általános Iskolára valamint a tölgyesi Általános Iskolára.
Az értékelést egy 4 tagból álló bizottság végzezte: Deme Gabriella helyettes igazgatónő, Rabya Edith tanítónő, Madaras Melinda magyar szakos tanárnő, és Gâdioi Denisz a Diáktanács elnöke. A mesemondást a II.osztályosok kezdték, nem volt egy előre megszabott sorrend. A ráhangolódást a mesemondára Bajkó Hajnal Erika, III.A osztályos tanuló ejtette meg, ugyanis hegedűjével teremtette meg a megfelelő hangulatot.
Résztvevő diákok:
II. osztály: Rákosi Ildikó, Karácsony Karina, Koppándi Timea
III.A osztály: Dali Imola, Péter Kriszta, Strasszer Ingrid, Székely Eszter, Sánduly Andrea, Bajkó Hajnal Erika
III.B osztály: Balla Tihamér, Kőműves Regina, Rokai Zsombor
IV. osztály: Szász Magor, Veress Zalán, Trombitás Szabolcs, Patka Norbert, Koppándi András, Balla Blanka, Bărgăoana Alexandra, Siklódi Norbert
V. osztály: Timár Csaba, Veress Áron, Bálint Noémi, Veress Beáta
VII. osztály: Simó Mária-Magdolna, Dézsi Szilárd
VIII.osztály: Nagy Henrietta, Karácsony Renáta, Isán Dalma, Csutak Csongor, Kacsó Abigail
XI. osztály: Bencze Henrietta
A díjazás:
I-IV. osztály szintjén:
I. Díj: Strasszer Ingrid, III. A osztályos tanuló
II. Díj: Karácsony Karina, II. osztályos tanuló
III. Díj: Bărgăoana Alexandra, IV. osztályos tanuló
IV. Dícséret: Rákosi Ildikó, II. osztályos tanuló
Különdíjak: Székely Eszter, Koppándi András, Kőműves Regina.
V-VIII.osztályos kategoriában:
I. Díj: Décsi Szilárd, VII. A osztályos tanuló
II. Díj: Csutak Csongor, VIII. sztályos tanuló
III. Díj: Simó Mária, VII. A osztályos tanuló
IV. Dícséret: Veress Beáta, V. osztályos tanuló
A IX.XII. osztályos kategoriában a zsűriző bizottságnak egyszerű feladata volt, ugyanis 1 jelentkező volt, éspedig a XI. osztályos Bencze Henrietta, ki természetesen az I. helyezést kapta, de megérdemelve ezen díjat.
Úgy gondolom hogy egy színvonalas esemény volt, sok jelentkezővel és érdeklődő közönséggel egyaránt. Talán hiányolnám a nagyobb diákok jelenlétét, pedig véleményem szerint a népmese úgy gyereket, mint felnőttet egyenlő mértékben szórakoztat.
Deme Károly-Zsolt