Maroshévízen 2021 szeptember 23-25 között Őszi Napok zajlottak. Főtámogatója ezen eseménynek a Maroshévízi Önkormányzat és Helyi Tanács. A rendezvénysorozatból az Ifjúsági Nap a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Operettissimo előadás a Hargita Megyei Tanács támogatása által valósult meg. Főszervező: a Kemény János Elméleti Líceum Szülőbizottság Egyesülete, társszervezők pedig a Kemény János Elméleti Líceum, a Maroshévízi Református és Római Katolikus Egyház.
Szeptember 23-án, 17,30 órakor indult a rendezvénysorozat az ökumenikus igeliturgiával a római katolikus templomban. A katolikus és református egyház képviselői áldásukat adták a rendezvénysorozatra. Ezután a ditrói Dalolj velünk dicsőítő gitárcsoport emelkedett hangulatot teremtett az ünneplő közösség számára. Ifjú Molnár Árpád orgonaművész rangos előadása következett. A művészi élményt a Bekecs néptáncegyüttes Keresztúton című előadása fokozta.
Szeptember 24-én az Ifjúsági Nap eseménnyel folytatódott az Őszi Napok programsor. A környékbeli iskolák, a tölgyesi, a borszéki, a salamási és a maroshévízi ifjúsági csapatok részt vettek focibajnokságon, kerékpár akadálypálya-, Ki mit tud? ügyességi- , asztali tenisz versenyen, valamint a Diáktanács által szervezett Kincskereső próbán. A diákok táncház keretében néptánccal ismerkedtek, ezután az eredményhirdetésre és a közösen elkészített gulyás elfogyasztására került sor.
18 órától a kolozsvári Operettissimo előadás következett, mely magyar operett és nótacsokorral kedveskedett a maroshévízi magyar közösségnek.
Ezt követte az őszi bál rendezvény, ahol a helyi Evergreen együttes lépett fel és gondoskodott a jó hangulatról.
Szeptember 25-én, 11,00 órától kezdődött a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében A szórványoktatás jövője szimpózium. Az esemény moderátora Köllő Zsófia, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség programigazgatója volt. Terítékre kerültek a környékbeli iskolák és a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum nehézségei. Ezután két pozitív példa lett bemutatva: az egyik a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum létrejöttének közösségi erejéről, a másik a Mezőségi Szórványoktatási Projekt részeként működő szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum és a Téka Szórványkollégium pozitív erejű tevékenységeiről.
Közös kiútakat, megoldásokat javasoltak az eseményen résztvevők: Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, Lászlóffy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, Kari Attila, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről és Bende Sándor, az RMDSZ országgyűlési képviselője. Az eseményt az RMPSZ fennállásának 30. évének megünneplése követte. Beszédet mondott Séra Ilona, az RMPSZ körzeti elnöke. A Kemény János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi pillanata adta a rendezvénysorozat zárását.
Az Őszi Napok rendezvénysorozat célja volt a maroshévízi magyar közösség megszólítása kulturális, hagyományőrző és ifjúsági programok által.
Deme Károly-Zsolt, pályázati felelős