Pályázati beszámoló

Pályázati beszámoló

2019 őszén a maroshévízi Csillagszem néptánccsoport a szülőbizottság segítségével újra igényelte a Csoóri Sándor Program 2019. – Határon túli néptáncegyüttesek támogatása, Örökségünk a tánc elnevezésű pályázatot.
A megnyert összeg értéke 900000 forint. Eredeti elképzelésünk az volt, hogy kirándulásokat, edzőtáborokat szervezzünk a tánccsoport tagjainak, mivel ez a járványügyi helyzet miatt nem valósulhatott meg, költségterv módosítást kértünk. Az új terv szerint a következőket sikerült megvalósítani: a néptáncoktató tiszteletdíjának kifizetése a kistánccsoport oktatására, népviseletet, próbaruhákat és a tánccsoport logójával ellátott pólókat vásároltunk a kistáncosaink részére, a táncpróbák gördülékenyebb lezajlása érdekében pedig technikai eszközöket is kértünk: egy laptopot és egy videóprojektort.
Köszönjük szépen az Emberi Erőforrás Minisztériumának, hiszen nagy segítség számunkra, hogy támogatnak bennünket, szórványban élőket, hogy hagyományainkat ápolhassuk, és gyerekeinknek átörökíthetjük népi kultúránkat, hagyományainkat.
Pályázati felelős: Csűrős Emese-Noémi